Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2014. július 17., csütörtök

Évközi 15 hét csütörtök



Évközi 15 hét csütörtök

Iz 26, 7-9. 12. 16-19;Mt 11, 28-30

„Az igaznak ösvénye egyenes, Uram, az igaznak útját te egyengeted”

A modern korban mindent mérnökök számítanak ki, ők mérik ki az utakat, kiszámítják a kanyarodás pontos ívét, hogy a gyorsan haladó kocsik ne sodródjanak ki az igénybe vett sávból, mert akkor a szembejövő forgalomban részt vevők épségét veszélyeztetik. Önmagukat és a szembe közlekedőket is egyaránt veszedelembe sodorják. Frontális ütközésnél a járművet, épségüket, esetleg életüket is kockára teszik. A mérnöki pontossággal megtervezett utakon is történnek balesetek. Van ok az aggodalomra, főként, ha a közlekedési szabályokat nem tartják meg a vezetők. Izajás korában ilyen gondok még nem adódtak. Nem kellettek mérnökök a közlekedéshez. Az egyszerű emberek általában gyalog jártak, vagy szamárháton közlekedtek. A gyalogos elgondolkodva haladt előre. Ha maga tört utat, megcélozta a kiszemelt végpontot. Az egyenes út azonban kisebb-nagyobb kanyarokkal tarkult, mert az ember lábát nem műszerek igazgatják. A próféta által megemlített ösvény belső utat, erkölcsi életünk útját jelenti. Az életünk tennivalók sorát állítja elénk. Az igaz út egyenesen vezet Isten felé, mert Isten jelölte ki az ég felé. A parancsai állandó jellegűek, egyetlen célra mutatnak. A kísértések csábítóan nyúlnak felénk: Nézd, milyen gyönyörök várnak. Csak le kell lépned az utadról, elérhetsz mindent, majd aztán visszatérhetsz ösvényedre. Ezért figyelmeztet a próféta: „Az igaznak ösvénye egyenes, Uram, az igaznak útját te egyengeted” (Iz 26, 7) Isten valóban kimérte nekünk az életünket. Arra kell figyelnünk, hogy Isten, a mi Urunk, itt és most mit akar tetetni velünk. Az általa megjelölt tennivaló az igazság és a szeretet folyamatos szolgálata. Az önzés másra irányul: keresd a magad előnyét, javát. A nagy ívű, nemzeteket mozgató történéseknél Istenre kell figyelni. Az emberiség történelmében mindig sötét és önző erők működtek. A fő mozgatóerő rendszerint az önzés. Vezetőink keresik a békés nemzetegyesítés módozatait. Isten ítéletére ha várni kell, legyünk türelmesek.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése