Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2014. július 13., vasárnap

Ferenc pápa aggódó felhívása a Közel-Kelet békéjéért



Ferenc pápa aggódó felhívása a Közel-Kelet békéjéért


Július 13-án, vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása után mondott beszédében a Szentatya mindenkihez szívből jövő felhívással fordult – adja hírül a Vatikáni Rádió.


„Továbbra is fokozottan imádkozzatok a Szentföld békéjéért, az utóbbi napok tragikus eseményeinek fényében. Még élénken él emlékezetemben a június 8-i találkozás Bartholomaiosz pátriárkával, Peres elnökkel és Abbász elnökkel, akikkel együtt fohászkodtunk a béke ajándékáért, és hallottuk a hívást a gyűlölet és az erőszak spiráljának megtörésére. Valaki azt gondolhatná, hogy ez a találkozó hiába jött létre. Azonban nem! Az ima segít bennünket abban, hogy ne hagyjuk felülkerekedni a gonoszt, hogy ne törődjünk bele abba, hogy az erőszak és a gyűlölet győzzön a párbeszéd és a kiengesztelődés felett.”
Ferenc pápa arra buzdította az érdekelt feleket, minden helyi és nemzetközi felelőst, hogy ne hagyják abba az imát. Erőfeszítést nem kímélve törekedjenek arra, hogy megszüntessenek minden ellenségeskedést és eljussanak az áhított békére, mindenki javát szolgálva. A pápa arra szólította fel a Szent Péter téren jelen lévő híveket, hogy csatlakozzanak imájához. Néhány percnyi csöndes ima után a következő szavakkal könyörgött Istenhez:
„Urunk, most segíts Te nekünk! Add nekünk békédet, tanítsd meg Te, hogy mi a béke, vezess bennünket a béke felé. Nyisd fel szemünket és szívünket, és add meg nekünk a bátorságot, hogy kijelentsük: „Soha többé háborút! A háborúval minden elpusztul! (...) Önts bátorságot szívünkbe, hogy a béke építésének konkrét gesztusait tehessük meg... Tégy minket készségessé arra, hogy meghalljuk a lakosság kiáltását, amely arra kér bennünket, hogy alakítsuk át fegyvereinket a béke eszközeivé, félelmeink váljanak bizalommá és feszültségeink változzanak megbocsátássá. Ámen.”


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése