Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2014. november 15., szombat

AUGSBURGI SZENT DÁVID



AUGSBURGI SZENT DÁVID
 (1200-1272)


Amikor Szent Ferenc 1221-ben Speyer-i Cézár atyát 24 más testvérrel együtt Germániába küldte, hogy ott meggyökereztesse rendjét, Dávid nemsokára találkozott azokkal a testvérekkel, akik Augsburgba érkeztek, s felvételét kérte a rendbe. 1235 táján már novíciusmester a regensburgi kolostorban. Késobb, 1243-ban Augsburgba került novíciusmesternek és tanárnak, amikor ott is kolostor épült. Nagy tanítványával, Regensburgi Bertolddal együtt járta be Németország nagy részét és a szlávok lakta vidékeket mint népmisszionárius. Nemcsak szónoklatai, hanem írásai révén is híressé lett. Ezek még ma is nagyrabecsült írások. Ezekben találkozunk pl. a „lyoni szegények” eretneksége ellen írott beszédeivel. Ezek alapítója, Valdes Péter 1197-ben Csehországban halt meg: Németországban és Csehországban is akadtak követoi. Az állami és egyházi rend felforgatására törekedtek. Az aszkétika és a misztika terén is maradandó értéku muveket írt, ezekben az erényekre, a tökéletességre buzdít. Helyesen ítél a látomások és elragadtatásokról. A történészek a középkor misztikusai közt tartják számon. Kiemelik még, hogy egyik legjobb németnyelvu tanítója a teológiának. 1272. nov. 15-én halt meg Augsburgban. Életrajzírói beszámolnak róla, hogy tanítványa, Regensburgi Bertold akkor éppen Regensburgban prédikált. Hirtelen elhallgatott, kinyilatkoztatás útján tudta meg mestere halálát. Ezt hallgatói tudomására is hozta és imádságukat kérte. Dávidot méltatva alkalmazta rá a szent hitvallókról szóló liturgikus himnusz szövegét: „Jámborul, okosan,… makulátlanul élt.” Kortársai úgy emlegették, mint aki „minden erényben kitunt”. Egyes ferences naptárak a „boldog” jelzovel illetik.
Augsburgi Dávid mondásaiból:
„Ne adjunk semmit az emberek ítéletére! Az emberi dicséret ne áltasson, az emberi gonoszság miatt ne gerjedj haragra... Figyelj a kis dolgokra is. Ne gondoljuk mindig, hogy nagy dolgokat tehetünk. Nagy dolog az, ha a kicsit Isten iránti nagy szeretettel végezzük.”

Imádság:
Istenünk, benned bízók oltalmazója, aki nélkül senki sem szent, add kegyelmedet, hogy vezetéseddel úgy használjuk az ideigvaló javakat, hogy elnyerjük az örökkévalókat. A mi Urunk Jézus Krisztus által.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése