Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2014. november 9., vasárnap

Mi a szenvedés? 1.



Mi a szenvedés?
 
A Biblia a szenvedést kerülendő rossznak tartja. 
 
Megpróbálja emberi erővel csillapítani, megszüntetni. Ezért az orvost és a gyógyszerészt ajánlja, de a szenvedésnek az oka a bűn, ezért a bűnön igazán a Messiás, a győztes isteni erő segít. A Messiás korában Isten népe megszabadul a bűntől és a büntető szenvedésektől: „Nem látod már többé a gőgös népet, a homályos, értelmetlen beszédű népet, amelynek dadogó nyelvét nem tudtad megérteni. Emeld tekinteted Sionra, ünnepeink városára! Szemed Jeruzsálemet látja, a biztos lakóhelyet, a sátrat, amely már nem vándorol, cövekeit nem szedik fel soha, és egyetlen kötele sem szakad el, mert az Úr a bíránk, az Úr a törvényhozónk, Ő a királyunk, ő ment meg minket. Akkor tömérdek zsákmányon osztoznak majd, még a sánták is zsákmányolnak. Egyetlen lakója sem mondja: beteg vagyok, a nép, amely lakja, elnyeri bűnei bocsánatát” (Iz 33,19-20. 22-24) Egyébként az Újszövetség népe a választ előre is megadhatja: Jézus, az Újszövetség szerzője mennyire ismerte ezt a várakozást.„Meggyógyított minden betegséget, minden bajt” (Lk 4,40; 6,19) Ránk hagyta betegek kenetét. Az igazi mentesség a bajoktól a végső időkben valósul meg, amikor a mennyben adja nekünk az éle vizét ingyen (Jel 22,17) Jézus magára vonatkoztatja az ószövetségi rézkígyó igazi beteljesülését (Jn 3,14-17) a Biblia nem szereti a szenvedést, de komolyan veszi a létét.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése