Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2014. november 12., szerda

Évközi 32. hét szerda



Évközi 32. hét szerda


„Figyelmeztesd őket, hogy a fejedelmeknek és hatóságoknak vessék alá magukat”

Titusz püspöke volt Kréta szigetének. A hit- és erkölcsi élet tanítása és gondozása volt az elsődleges feladata. Amint azonban a hívő ember részese a földi, a társadalmi és gazdasági életnek is, azért a politikai élet irányítóinak is segítenie kell jól vezetni a várost. Meg kell érteni és értetni is mindenkivel, hogy az ember nemcsak a templomban, hanem egész életében Isten szolgája. Az Úr pedig a közjót gyakoroltatja velünk: az igazság és a szeretet szolgálatát. A közjó szolgálatát rendező, irányító polgári vezetőknek a hatalmát el kell fogadni, engedelmeskednünk kell nekik. „A fejedelmeknek és hatóságoknak vessék alá magukat, hogy engedelmeskedjenek, legyenek minden jótettre készek, senkit se szidalmazzanak, ne veszekedjenek. Legyenek szerények, tanúsítsanak minden ember iránt mindig szelídséget”.(Tit 3,1-2) Ennek egyik igen fontos, lelkiismeretben felelős mindennapos területe a közúti közlekedés rendje. A szabályok megtartása mindig kötelező, akár látja rendőr, akár nem. A közlekedés veszélyes üzem. Jól felkészülten szabad a vezetést vállalni. Alkoholt, kábítószert sem előtte, sem alatta fogyasztani nem szabad. Meg kell győződni a jármű kifogástalan állapotáról. Ha pedig minden elővigyázatosság ellenére balesetet okoz az ember, kötelezve van a segítségnyújtásra. Mindig a hivatalos személyek által előírt módon végzik a szolgálatot, amikor ezért szolgálnak. Adjátok meg tehát mindenkinek, amivel. tartoztok: akinek adóval, annak az adót, akinek illetékkelé, annak az illetéket, akinek félelemmel, annak a félelmet, akinek tisztelettel, annak a tiszteletet”. (Róm 13,5-7) Lehet, hogy mi magunk is vétettünk ezek ellen a parancsok ellen. De az is lehet, hogy istentelen uraknak kell engedelmeskednünk a közjó érdekében. Angelo Giuseppe Roncalli idős korában lett a Szentszék párizsi nunciusa. Ott kapta meg a bíborosi kinevezést. A francia államfőnek kiváltsága volt, hogy ilyen esetben ő adja át a bíborosi föveget. Az aktuális francia államfő éppen egy ateista férfi volt. Az új bíboros előírás szerint előtte térden állva vette át a bíborosi kalapot. Rövid idő múlva, mint XXIII. János pápa a világ legrangosabb tekintélye lett.(1958-1963) Most már boldogként tiszteljük.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése