Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. április 29., szerda

Apostolok Cselekedetei 23.



Apostolok Cselekedetei
 
4,36-37: „Így József, a ciprusi származású levita, aki az apostoloktól a Barnabás melléknevet kapta – ennek jelentése: Vigasztalás fia -, mivel szántóföldje volt, eladta azt, az árát pedig elhozta, és letette az apostolok lábához”. Levita=Lévi, Jákob harmadik fiának törzséből való.Ezt a törzset választotta Isten az Ószövetség megkötése után, hogy Isten különleges szolgálatára álljon. Ebből a törzsből származott Mózes és a bátyja, Áron. Áron lett az első főpap, fiai pedig a papok. A törzs többi családjának a férfitagjai pedig levita megjelöléssel paptestvéreik segítői voltak az istentiszteleteken. Ők látták el az énekes szolgálatot is. Ezen kívül ők szedték szét a szentsátort és cipelték a vándorútakon. Mivel Isten volt az örökségük, ezért a honfoglaláskor nem kaptak szállásbirtokot. A honfoglalás befejeztével odajárultak Lévi nagycsaládjainak fejei Eleazár pap elé és Józsue, Nun fia elé, s így szóltak hozzájuk Silóban, Kánaán földjén: Az Úr meg parancsolta Mózes által, hogy adjatok nekünk városokat lakásra, s körülöttük legelőket állataink táplálására… Összesen tehát negyvennyolc városuk volt a levitáknak Izrael fiainak birtokai között, mindegyiket a körülöttük lévő legelőkkel együtt adták oda az egyes nemzetségeknek” (MTörv 21,1-2.41-42) Költözködniük szabad volt. Így kerülhetett Ciprus szigetére Barnabás családja. Saját földjét adta el. Az akkori szokás szerint az apostolok nem vették kezükbe az adományt, hanem lábuk elé tették le. A megbecsülés azonban megillette őt is ezért a nagylelkűségért.
5,1-2: „Egy bizonyos Ananiás nevű férfi is a feleségével, Szafirával együtt földet adott el, de a felesége tudtával csalárdul megtartott valamit a föld árából, s csak egy részt hozott el és tett az apostolok lábához”. A házaspár tehát jót akart tenni, áldozatot hoztak közös megegyezéssel. Igényt tartottak a hálás köszönetre és az áldozatért járó különös tiszteletre is.Gondolták, úgy sem tudja meg senki, hogy ők mennyi pénzt kaptak a földért, és odaadták-e a teljes összeget az Egyháznak.
5,3: „Péter azonban így szólt: Ananiás, miért ejtette a sátán kísértésbe a szívedet, hogy hazudj a Szentléleknek, és csalárdul visszatartsd a föld árát?” Itt tehát arról van szó, hogy a kétszínűség bűnét felfedi a Szentlélek, figyelmezteti Pétert, aki a közösség színe előtt azonnal szóvá is teszi a csalafintaságot. A közösség bizalomra épül. A kimondott szónak igaznak kell lennie, mert a hazugság megmételyezi az egymás iránti feltétlen bizalmat, és az eljátszott becsület borzasztó nehezen szerezhető vissza. Az Isten országa az igazságra és szeretetre épül.Erről mindenkinek keményen kellett tudomást szereznie, hogy tiszta legyen a jövő.
5,4: „Ha megmaradt volna, magadnak maradt volna, és magad rendelkeznél azzal, amit eladtál. Miért vetemedett tehát szíved erre a dologra? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek!” Ez a kétezer éves történet a ma emberének érthetetlen. A hazudozás általános szokássá vált. Sokan nem mondanak igazat, hogy mást tévedésbe ejtsenek, és ebből hasznot is húznak. Mások sejtik a hazugságot, de nem szólnak, hogy megmentsenek becsületes embereket, akik feltételezik, hogy mindenki más is becsületes. Akadnak olyanok is, akik segítik a hazudozókat tapssal, helyesléssel, szekerüket tolják. Isten előtt felel mindenki ezekért a tettekért. Ha pedig a hazugsággal anyagi kárt is okoznak akár a hazugok, akár tettestársaik, anyagilag is felelnek kártérítéssel. Keresztény embernek tudnia kell, hogy az ördög országa hazugság és gyűlölet. Aki nem hisz Jézusnak, ezt kell hallania Tőle: „Ti az ördögatyától vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok cselekedni. Ő gyilkos volt kezdet óta és az igazságban meg nem állt, mert nincs benne igazság. Amikor hazugságot szól, magától beszél, mert hazug, és a hazugság atyja. Én azonban az igazságot mondom, azért nem hisztek nekem. Ki vádolhat engem közületek bűnnel?” (Jn 8,44-46)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése