Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. május 2., szombat

Pünkösdre várva 10.



Pünkösdre várva 10.


Jézus az övéitől búcsúzik az utolsó vacsorán.Tőlünk is búcsúzik, mert mi, az akkor még kétezer év távlatában az Atya terveiben élünk,de az ütemezett jövő indulásra készen áll. Ezt mondja szeretett Megváltónk: „Ha gyűlöl majd benneteket a világ, gondoljatok arra, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Ha a világból valók volnátok, mint övéit szeretne benneteket a világ. De mert nem vagytok a világból valók, gyűlöl benneteket a világ. Gondoljatok a tőlem kapott tanításra: Nem nagyobb a szolga Uránál. Ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tieteket is megtartják. S ezt mind az én nevemért teszik veletek. mert nem ismerik azt, aki küldött engem. Ha nem jöttem és nem tanítottam volna őket, nem volna bűnük. De így nincs mentség bűneikre. Aki engem gyűlöl, Atyámat is gyűlöli. Ha nem vittem volna olyan dolgokat köztük, amilyeneket senki más nem vitt végbe, nem volna bűnük. De látták ezeket, még származik, Ő majd tanúságot tesz rólam. Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen kezdettől fogva velem voltatok” (Jn 15,18-27) Kérjük Urunkat, hogy ahol kétezer év alatt sem tudott gyökeret fogni Jézus Krisztus országa, mi az idén pünkösd előtt fohászainkkal tudjunk segíteni ezen. Virrasszunk és Imádkozzunk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése