Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. április 27., hétfő

Húsvét 4. hete hétfő




Húsvét 4. hete hétfő
Jn 10,1-10
„Aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem máshol oson be, az tolvaj és rabló”


Az Anyaszentegyház húsvét negyedik vasárnapját Jó pásztor vasárnapjának nevezi. A papi hivatásokra irányítja a hívek figyelmét. Tudatosítani akarja, hogy Urunk, Jézus Krisztus maga az Istenatya által rendelt jó pásztor, akit az Ószövetség idején ígért meg, hogy majd ha eljön, milyen fontos és igazi pásztor veszi át Isten gyermekeinek irányítását. Az ószövetségi pásztorok ellen súlyos kifogásokkal él a hívek igazi gazdája: élnek az anyagi előnyökkel: isszák a bárányok tejét, lenyírják róluk és értékesítik a drága gyapjút, húsukat elfogyasztják. Viszont a beteg jószágot nem ápolják, és ha vadállatok vagy tolvajok törnek rájuk, nem védelmezik meg őket. A károkozásnak vannak más módjai is. Ha az éjszakai őr a küszöbön alszik, az akol ajtaján nem tud behatolni a tolvaj, csak akkor, ha az őr hanyag, nem ébred föl, vagy gyáván elillan. De ha a tolvaj fél ettől az erőszakoskodástól, és nem az ajtó felől közeledik a zsákmányhoz, akkor inkább az ellentétes falon igyekszik rést vágni és zsákmányhoz jutni. Ilyesmit csak gazember művel, igazi őr vagy becsületes pásztor nem tesz. Jézus aztán így is igyekszik rámutatni arra, hogy ő igazi pásztor. Az akol ajtaját kinyitja és derűs hangon beköszön. Nem azért mond valamit, mert a juhok étik az emberi szót, hanem azért, mert a hangot ismerik. Az Úr így magyarázza: „Neki ajtót nyit a kapus, a juhok pedig hallgatnak a szavára. Juhait a nevükön szólítja, és kivezeti őket. Amikor mindegyiket kiengedi, előttük megy, a juhok pedig követik őt, mert ismerik a hangját. Idegen után pedig nem mennek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik”.(Jn 10,3-5)„Ezt a példabeszédet mondta nekik Jézus, de ők nem értették, mit mondott”. (6)Ha ezen az utóbbi megjegyzésen eltöprengünk, könnyű megfejtenünk a rejtélyt. Kik voltak eredetileg Jézus tanítványai? Halászok. Honnan hívta el őket az Úr? A tenger mellől, a csónakból. Mit ígért nekik? Emberhalászatot. De Jézus szavaiból annyi kegyelem áradt, hogy a tudományokban járatlan halászok megtanulták az isteni szavakat, a szavakból kicsillanó, egyre magasabb szinten érthető, a teremtett világ dolgaitól a teremtetlen isteni természet mélységeibe és magasságaiba behatoló fogalmakat is. Ezekből a fogalmakból kristályosodtak ki a legmagasabb szintű teológiai fogalmak. A papi hivatások vasárnapja után kérem tőletek ,hogy imádkozzatok nagyszerű papokért, és segítsétek őket felkészíteni a legmagasabb és legmélyebb titkok megértésére is.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése