Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. június 10., szerda

BOLDOG RONCONI* AMATUSZ



BOLDOG RONCONI* AMATUSZ
 hitvalló, III. r. 
(1238-1304)


Istent szolgálta mint remete, zarándok és betegápoló. Rimini mellett Saldezzoban született. Kora ifjúságában elvesztette szüleit s egy rokonánál nevelkedett. A házasságra való sürgetésnek ellenállt, mivel érezte, hogy Isten ot más élethivatásra hívta meg. Miután Szent Ferenc III. Rendjébe lépett, remeteéletet kezdett. Sokan ostobaságnak tartották világtól való elvonulását, Isten azonban csodás jelekkel mutatta meg, mennyire tetsző neki Amatusz élete. Kis kunyhója fölött titokzatos fény volt látható, melyből mennyei hangok hallatszottak. Időről-időre elhagyta remeteségét, hogy elzarándokoljon gyalog Santiago de Compostellába s más híres kegyhelyekhez. Gondja volt a szegényekre és a betegekre is. Rimini mellett Szűz Mária tiszteletére kórházat építtetett, ahol hátralévő éveit betegápolással töltötte. 1304-ben hunyt el 66 éves korában. A nép szentként tisztelte. VI. Piusz avatta boldoggá a neki tulajdonított számtalan csoda miatt.
„Boldog a szem, amely bezárul a kintvalók előtt, de figyel a belülvalókra. Boldogok, akik a belső dolgokat átértik, és mindennapos gyakorlással igyekeznek mind jobban felkészülni a mennyei titkok befogadására. Boldogok, akik azon vannak, hogy Isten számára szabaddá tegyék magukat, és mindent leráznak magukról, amivel ezt a világ megakadályozná.” (Kempis III. 1.)

Imádság:
Istenünk, te botladozó szolgáid előtt az üdvösség útját szentjeid példájával egyengeted. Add meg jóságosan, hogy Boldog Amatusz remete példája közelebb segítsen minket hozzád. Ki élsz és uralkodol Isten mindörökké.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése