Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. szeptember 29., kedd

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok



Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok

 
Isten sok szellemi létezőt teremtett. Nincs testük, akarattal rendelkező tiszta szellemi lények, a mennyben Isten belső udvarában élnek és szolgálnak neki. Az Egyház ezeknek, a szellemeknek kilenc karát tartja számon. Különös küldetést kaptak azok közülük, akiknek feladata az emberek védelme, megóvása: ők az örangyalok. Három angyalt ismerünk név szerint, akik különlegesen fontos küldetést teljesítettek: ők a főangyalok. Szent Mihály neve héberül: Mi-cha-él = ki olyan, mint az Isten. A próbatétel alkalmával az angyalok tekintélyes tábora vele együtt elfogadták a jövőben megtestesülő Istenembert Uruknak, Istenüknek. A másik főangyal, Lucifer és társai ezt az imádást megtagadták. Szent Mihály ezért Isten erejével a kárhozat helyére taszította őket. Az Ószövetség választott népének, majd az Újszövetség népének védelmezője lett. Bizalommal imádkozzuk XIII. Leo pápa fohászát: Szent Mihály főangal védemezz minket a küzdelemben, a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk. Esedezve kérjük: parancsoljon neki az Isten! Te pedig, mennyei seregek fejedelme, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd viza a kárhozat helyére:Szent Gábor: Gábri-él = az én férfierőm az Isten. Dániel prófétának több ízben megjelent, fontos jövendöléseket közölt vele. Megjövendölte Keresztelő János születését, ezután hat hónappal őt küldte Isten követségbe Szűz Máriához a legnagyobb örömhírrel: általa testesül meg a Szentlélek erejéből az Isten fia. Szent Ráfael: Rafa-él = Az Isten orvos. Amikor az öreg Tóbiás fiának utazásához segítőt keresett, a feladatra ő ajánlkozott. Vigyázott rá, minden leselkedő veszélytől megóvta, az édesapja megvakult szemét megnyitotta. Jövendőbeli feleségét, Sárát megszabadította a gonosz lélektől. Kérjük Szent Mihályt: Jöjjön, űzze el a sátánt, aki gyűlöli Istent, a Fiút, az ő édesanyját, Máriát és Mária, örökségét. A sátán elvette öntudatunkat, hitünket. A hazugság fennhéjazva dicsekszik, a szeretet helyett dühöng a gyűlölet. Légy oltalmunk! Szent Gábor tanítsd újra népünket, hogy Szűzanyánkat méltóképpen tudja köszönteni, a hitehagyottakat pedig fordítsd újból Szűz Mária felé. Hadd, hangozzék népünk ajkán, Asszonyunk, Királynőnk, Szűz Mária imádkozzál érettünk. Szent Ráfael, mennyei orvos, segíts gyógyítani a sok beteg testet, lelket, mert a földi halandók már nem győzik a gyógyítást. Könyörögve kérjük a főangyalok közbenjárásukat


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése