Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. október 2., péntek

Ferenc pápa meghódította az amerikai népet



Ferenc pápa meghódította az amerikai népet


Négy nappal hazaérkezése után Ferenc pápa továbbra is főcímekben szerepel az amerikai médiában. Ez annak a hatásnak a jele, amelyet a pápa látogatása tett az amerikai társadalomra. Az út pozitív következményeiről az AP hírügynökség római tudósítója, Patrisha Thomas nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak.


„Nagy és pozitív érzéseket váltott ki a pápalátogatás” – fogalmazott Patrisha Thomas. Mély benyomást tett rá, hogy a Szentatya a viták, illetve az amerikai jobb- és baloldal fölé tudott emelkedni. Nem habozott megmondani a véleményét a Kongresszusban, az ENSZ-ben, a Fehér Házban, de nem avatkozott bele a demokraták és a republikánusok közötti vitába. Fölébe emelkedett, és mindent meg tudott tenni, ami szívéhez közel állt: találkozott a hajléktalanokkal, a harlemi iskola diákjaival, ellátogatott a Ground Zeróhoz, és beszélgetett a bevándorlókkal. Látogatása utolsó napján pedig egy börtönt keresett fel. Nagyon megható volt látni, ahogy kezet fog a kemény, agyontetovált rabokkal, és teljes nyugalommal, vidáman beszélget velük.
Az amerikaiakat nagyon megérintették Ferenc pápa gesztusai, amelyek az úgynevezett perifériákkal való találkozását jellemzik. A repülőgépen is mondták neki, hogy sztárrá vált az amerikaiak körében. Mindenki meg akarta érinteni, a közelébe akart kerülni… A pápa viszont világosan kijelentette a repülőgépen: „Isten szolgáinak szolgája vagyok.” Saját szerepénél maradt.
Ennek az útnak a pozitív következményeit illetően az AP hírügynökség római tudósítója elmondta, hogy hosszú távon ez nem látható előre, mert az amerikai politika nagyon összetett. „Az biztos, hogy amikor Ferenc pápa megválasztása után megjelent a Szent Péter bazilika központi loggiáján, Amerikában elindult egy változás. Az USA-ban 71 millió katolikus él, és Ferenc pápának sikerül egyesítenie őket, elsősorban az irgalmasság kiterjesztése és a perifériák felé való elindulás terén. Ez az első jele hatásának az Egyesült Államokban” – fogalmazott az AP hírügynökség római tudósítója.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése