Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. október 1., csütörtök

Ferenc pápa üzenete a Migránsok és Menekültek 102. Világnapjára



Ferenc pápa üzenete a Migránsok és Menekültek 102. Világnapjára


Menekültek Leszbosz szigetén, Görögország - EPA

„A migránsok és a menekültek kérdőre vonnak minket. A válasz az irgalmasság Evangéliuma” – ez a témája a pápa üzenetének, amelyet a 2016. január 17-én megtartásra kerülő Migránsok és Menekültek Világnapjára írt. A dokumentumban az elvándorláshoz kapcsolódó kérdéseket fogalmaz meg, majd felvázolja, hogy az egyház Jézus Krisztus példájából és szavaiból ihletet merítve hogyan reagáljon a világméretű jelenségre. Ferenc pápa szerint az evangéliumi válasz az irgalmasság.
Az irgalmasság evangéliuma felrázza a lelkiismereteket
Üzenete elején a Szentatya megállapítja, hogy az elvándorlási hullám növekszik a bolygó minden részén. A menekültek kihívást jelentenek az egyének és a közösségek, illetve hagyományos életmódjuk számára, felkavarják a kulturális és társadalmi horizontot, amellyel szembe találják magukat. Egyre gyakrabban az erőszak és a szegénység áldozatai. Elhagyva otthonaikat egy jobb jövő érdekében ki vannak téve emberkereskedők bántalmazásának, majd szembe találják magukat azzal a valósággal, amelyben gyanú és félelem lakozik irányukba. A korábbiakhoz képest ma az irgalmasság evangéliuma még inkább felrázza a lelkiismereteket, megakadályozza, hogy hozzászokjunk a másik szenvedéséhez és kijelöli a válaszlehetőségeket, amelyek a hit, remény és szeretet teológiai erényeiben gyökereznek és az irgalmasság testi és lelki cselekedeteiben nyilvánulnak meg.
Hogyan valósítsuk meg az integrációt úgy, hogy mindkét felet kölcsönösen gazdagítsa?
Ferenc pápa ezt követően kérdéseket tesz fel az elvándorlás kapcsán. Vajon nem vágyunk-e mindannyian arra, hogy javítsunk életkörülményeinken és arra, hogy becsületes és jogos jólétünket megoszthassuk szeretteinkkel? Hogyan éljék meg az elvándorlók azt az identitásváltozást, amelyre rákényszerülnek, hogy az ne váljon a hiteles fejlődés akadályává, hanem lehetőség legyen emberi, társadalmi és spirituális fejlődésük számára, tiszteletben tartva és előmozdítva azokat az értékeket, amelyek az embert egyre inkább emberré teszik helyes kapcsolatában Istennel, másokkal és a teremtett világgal? Hogyan valósítsuk meg az integrációt úgy, hogy mindkét felet kölcsönösen gazdagítsa, hogy pozitív utakat nyisson meg a közösségek előtt és megelőzze a diszkrimináció, a rasszizmus, a szélsőséges nacionalizmus és a xenofóbia veszélyét?
Mindannyian felelősek vagyunk embertársunkért
A bibliai kinyilatkoztatás az idegen befogadására ösztönöz azzal a bizonyossággal, hogy ezáltal megnyílnak az ajtók Isten előtt és a másik személy arcában megjelennek Jézus Krisztus vonásai. Mindannyian felelősek vagyunk embertársunkért. A személyközi jó kapcsolatok ápolása, az előítéletek és a félelmek legyőzése alapvető elemei a találkozás kultúrájának, amelyben nemcsak készen állunk adni, de elfogadni is másoktól. A vendégszeretet az adás és a kapás megélése.
A bevándorlók tartsák tiszteletben és ismerjék el a befogadó ország anyagi és spirituális örökségét, törvényeit
A bevándorlókra ne csak aszerint tekintsünk, hogy legális vagy illegális státuszúak-e, hanem úgy is, hogy személyek, akiknek méltóságát védelmezve, hozzájárulhatnak mindenki jólétéhez és fejlődéséhez, különösen akkor, ha felelősen felvállalják kötelezettségeiket az őket befogadók felé, tiszteletben tartva és elismerve a befogadó ország anyagi és spirituális örökségét, betartva törvényeit és hozzájárulva terheihez.
Az egyház mindazok mellé áll, akik erőfeszítéseket tesznek mindenki jogainak védelmére
Az egyház mindazok mellé áll, akik erőfeszítéseket tesznek mindenki jogainak védelmére, hogy méltósággal élhessen, elsősorban gyakorolva azt a jogát, hogy ne kelljen emigrálnia és hozzájárulhasson saját országa fejlődéséhez. Ebben a folyamatban segíteni kell azokat az országokat, ahonnan elindulnak a migránsok és a menekültek. Így megerősödik az a tény, hogy a szolidaritás, az együttműködés és a kölcsönös nemzetközi függés, valamint a föld javainak méltányos elosztása alapvető elemei annak a törekvésnek, hogy a kiinduló országokban meghatározó módon tudjunk fellépni az elvándorlás terén és felszámoljuk azokat a tényezőket, amelyek saját természeti és kulturális környezetük elhagyására ösztönzik ezeket az embereket.
Nélkülözhetetlen a közvélemény szabatos tájékoztatása
Ehhez nélkülözhetetlen a közvélemény szabatos tájékoztatása azért is, hogy megelőzzük az alaptalan félelmeket és a spekulációkat a migránsokkal szemben. Nem tehetünk úgy, mintha nem éreznénk a kérdőre vonást a rabszolgaság új formáival kapcsolatban, amelyeket bűnszervezetek működtetnek. Férfiakat, nőket, gyermekeket adnak-vesznek mint kényszermunkásokat az építőiparban, a mezőgazdaságban, a halászatban vagy a kereskedelem más területein. Gyermekkatonák, szervkereskedelem, szexuális kihasználás – eme aberráns bűntények elől menekülnek a migránsok, akik kérdőre vonják az egyházat és a közösségeket, hogy bennük is az Úr arcát lássák.
A másik befogadása Isten személyes befogadása!
Az irgalmasság Evangéliuma gyökerében a találkozás és a másik befogadása összefonódik az Istennel való találkozással és Isten befogadásával. A másik befogadása Isten személyes befogadása! A pápa végül a migránsokhoz és menekültekhez fordulva így buzdít: ne hagyjátok, hogy elrabolják tőletek a reményt és az életörömöt, amelyek Isten irgalmának megtapasztalásából fakadnak és amelyek azokban a személyekben testesülnek meg, akikkel hosszú utatok során találkoztok! Szűz Mária és Szent József oltalmába ajánlja őket, akik megélték az elvándorlás keserűségét Egyiptomban.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése