Évközi 26. hét szombat
Az első missziós útról visszatérő apostolokban Jézus
előre látja Egyházának sátánt legyőző erejét. Mintegy előre ünnepli az egész
eljövendő egyháztörténelmet, amely egyetlen hatalmas exorcizmus az Atya
dicsőségére. Nemcsak saját személyében törte meg a gonosz hatalmát, hanem az
evangélium hirdetése által is, hiszen az igehirdetés sajátos értelemben vett
ördögűzés, illetve győzelem a világ és a pokol hatalmai fölött. Ez azt jelenti,
hogy ha egy gyatra képességű, de hívő pap prédikál most, a harmadik évezredben,
az ugyanaz, mintha Krisztus prédikálna, s ahol a keresztények szavukkal és
életükkel megvallják a Krisztusba mint Isten Fiába vetett hitüket, és hirdetik
az evangéliumot, ott biztosan vereséget szenved a gonosz, mert a szívbéli
megtéréssel szemben teljesen tehetetlen.
Ez annak a bizalomnak is az alapja, amelyre prófétája
által szólít fel bennünket az Úr a mai Olvasmányban. Isten
tervében mindennek, még a gonosz erőinek is megvan a szerepe, és nincs az a
csapás, az a bűneink által előidézett nyomorúságos helyzet, amelyből ne tudná a
legjobbat kihozni. Nem úgy a történelem Ura ő, hogy lépten-nyomon
közbeavatkozna az események menetébe, hanem hogy az emberi – jó és rossz –
döntéseket, cselekedeteket mind-mind az üdvösség szolgálatába állítja. Így
válik a világtörténelem üdvtörténetté, s a mai Evangélium azt is
kinyilatkoztatja nekünk, hogy ennek az üdvtörténetnek nem a hatalmasok a
főszereplői, hanem éppenséggel a kicsinyek, az egyszerűek, akik nem hiszik azt
magukról, hogy történelemformáló tetteket visznek végbe, hanem egyszerűen belesimulnak
Isten akaratába, s éppen ezáltal válnak a történelem valódi alakítóivá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése