Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. december 14., hétfő

Az Irgalmasság Éve 16.



Az irgalmasság gyakorlása milyen módon valósult meg a kaini testvérgyilkosság után? Mikor Isten számonkérte Kaintól testvére hollétét, ő így válaszolt: ”Nem tudom; talán őrzője vagyok testvéremenk? Erre ő ezt mondta:Mit tettél? Testvéred vére felkiáltott hozzám a földről. Ezért átkozott leszel, bujdosni fogsz a földön, amely megnyitotta száját, hogy beigya kezedből testvéred vérét.Ha műveled a földet, nem ad neked termést. Hontalan és bujdosó leszel a földön. Kain így szólt az Úrhoz: Túl nagy a büntetésem ahhoz, hogy el tudjam viselni. Lám, ma elűztél föld színéről, és el kell rejteznem előled, hontalan és bujdosó leszek a földön, és bárki, aki rám talál, megölhet. Az Úr ezt válaszolta:Semmi esetre. Aki Kaint megöli, annak hétszeresen kell lakolnia. Az Úr jelet tett Kainra, hogy senki, aki találkozik vele, meg ne ölje. Kain azonban elbujdosott az Úr színe elől, és Nod földjén, Édetől keletre telepedett le. (Ter 4.9-16)” Az első ember, aki szüléssel jött a világra, gyilkosságot követett el. Bujdosásra ítélte Isten. Érdekes megfigyelni az első súlyos, égbekiáltó bűn elkövetőjének sorsát: Feleségével él házaséletet. Az első gyerekük Hénoch nevet kapta. Az apja várost alapított, és azt fiáról nevezte el.(4,17) Hénok hatvanöt évesem nemzette Metuselachot. Hénoch Isten színe előtt járt. Hénoch Metuselach születése után még háromszáz évig élt, és fiai, meg lányai születtek. Hénoch egész kora háromszázhatvanöt évet tett ki. Isten színe előtt járt, aztán nem volt többé, mert Isten elvitte” (5,21-23) Rajta kívül még egy szentéletű férfiről tudjuk a Szentírásból, hogy Izrael országában volt Isten prófétája egyedül, amikor parancsára három és fél évig nem esett eső az északi Zsidó országban büntetésül, mert a királyné, Izebel, Acháb király (874-853) bálványimádó felesége egész Izraelt Baál nevű bálványa szolgálatára késztette. Amint a Kármel hegyen egy fohásszal a szörnyű szárazság után esőt könyörgött ki, a nép visszatért az Úrhoz, Illés lerombolta a bálványszobrot, leölette négyszázötven prófétáját, majd a királyné bosszúja elől a Sínai hegyre ment negyven napos gyaloglással, találkozott Istennel, aztán több parancsot végrehajtott a visszatérése után, ezek után Isten tüzes szekéren az égbe ragadta.(2Kir 2,1-13). Így a Krisztus előtti századokban ketten kerültek halál nélkül az égbe. Isten mit akart ezzel a szokatlan eljárásával tanítani nekünk? Isten irgalmas.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése