Ferenc pápa beszéde a fiatalok munkanélküliségéről
Ferenc
pápa a Policoro-terv csoportokkal - ANSA
Ferenc
pápa beszéde az Olasz Püspökkari Konferencia Policoro Terv-csoportok tagjaihoz:
Ferenc
pápa mindjárt beszéde elején felidézte az un. Policoro Terv megszületését,
nevezetesen azt, hogy 20 évvel ezelőtt a Palermóban tartott nagy egyházi
találkozó javaslatára elkezdtek intenzíven foglalkozni a fiatalok
munkanélküliségének problémáival és konkrét terveknek a megvalósításával, melyek
segítik a fiatalokat abban, hogy munkát találjanak. Az Olasz Püspökkari
Konferencia (röviden CEI) 13 olasz régió számára dolgozott ki tervet arra, hogy
miként lehet szembenézni a főként dél-olaszországi fiatalok egzisztenciális
problémáival, akiket az a veszély fenyeget, hogy nemcsak a jelenben, hanem
egész életükre munkanélküliek lesznek. (A Policoro Terv eredetileg egy
munkapasztorációért felelős pap kezdeményezése volt a 70-es évektől kezdve.)
A
Policoro Terv sikere abban állt, hogy az evangéliumi elveket a konkrét
élethelyzetekre alkalmazta
Ez a
terv mindjárt rendkívül jelentős kezdeményezésnek bizonyult a fiatalok számára,
előbb helyi, majd országos szinten egyaránt, mivel az evangéliumi elveket a
konkrét élethelyzetekre próbálta alkalmazni. A terv sikere abban állt, hogy
foglalkozott a fiatalok továbbképzésével, elősegítette a munkatársulatokat,
„közösségeket animáló” közvetítő személyeket kreált és konkrét gesztusok hosszú
sorát valósította meg.
Beszédében
Ferenc pápa arra buzdította a kihallgatáson megjelent 2000 személyt, hogy ne
veszítsék szem elől a munka méltóságát, melynek oly nagy szerepe van az emberek
életében. A Policoro Terv különös figyelmet fordít az adott területre, a közös
megoldási javaslatokra, tanúsítva ezzel a „szabad, kreatív, résztvállaló és
szolidáris munka minőségének az emberi élet számára méltóságteljes növekedését.
Minden dolgozó embernek joga van ahhoz, hogy ezek az értékek védelmet kapjanak
és különösen a fiataloknak joguk van ahhoz, hogy bízhassanak erőfeszítéseik,
lelkesedésük és emberi erőforrásaik befektetésének sikerében.
Milyen
sokan vannak az olyan fiatalok, akik elfásultak és már nem is keresnek munkát
„Milyen
sok fiatal áldozata van ma a munkanélküliségnek – mondta fájdalommal a pápa.
Milyen sokan vannak azok, akik már nem is keresnek munkát, mert elfásultak a
folytonos elutasításban és egy olyan társadalom közönyében, amely a szokásos
kivételezetteket részesíti előnyben és gátolja azokat, akik pedig
megérdemelnék, hogy sikeresek legyenek. A munka nem lehet kevésszámú protekciót
élvezőknek kegyesen engedélyezett ajándék, hanem jog mindenki számára.”
Segíteni
a fiatalokat abban, hogy megvalósíthassák saját munka elképzeléseiket
A
Policoro Terv munkálói a reménység konkrét jelet mutatják azok számára, akik
nem törődtek bele a helyzetbe, hanem úgy döntöttek, hogy bátran elkötelezik
magukat a munka lehetőségek megteremtésében és javításában. A pápa csak
bátorítani tudja a közösségi és részt vállaló kezdeményezések folytatását. Sok
esetben ugyanis, amikor a fiatalok kigondolnak maguk számára egy saját tervet,
ahhoz, hogy dolgozni tudjanak, nagy magány veszi őket körül, millió nehézséggel
kell leküzdeniük és nem kapnak segítséget. A családok pedig, amelyek sokszor
anyagilag is egyengetik a fiatalokat ebben az erőfeszítésben, csak egy bizonyos
pontig tudnak segíteni, így a fiatalok kénytelenek sokszor meghátrálni. Ebben a
helyzetben van szükség a Policoro Terv közreműködésére: támogassák az új
energiákat, segítsék elő az alkotó szellem kibontakozását, mely az elméket és a
munkás kezeket egy közös asztal köré gyűjti, hogy gondolkodjanak és tervezzenek
együtt, hogy kapjanak és adjanak segítséget. Ezek a leghatékonyabb módjai a
szolidaritás kifejezésének.
A
fiatalokat a munkavégzés helyet mértékére kell nevelni
A pápa
szavai szerint fontos, hogy a fiatalok felismerjék munkára szóló
elhivatottságukat. Gyakran a személy önmegvalósítását összekeverik egy bizonyos
gazdagsági és jóléti modellel, mely embertelen ritmusra ösztökél. Ne legyen ez
így: a fiatalokat a helyes mértékre kell nevelni. Az evangélium iskolájában
tanulják meg azt, ami valóban szükséges, hogy az életünk ne fusson ki a
kezünkből a jólét hamis bálványát hajszolva. Igaz ugyan, hogy Jézus nem
tanított meg bennünket arra, miként találjunk magunknak közvetlenül
munkalehetőséget. De tanítása ma is aktuális, konkrét és eleven, képes arra,
hogy megérintsen minden embert a maga teljességében.
Munkalehetőséget
keresni a fiatalok számára evangelizáló felelősség is
A ti felelősségetek nem egyszerű – mondta végül a Szentatya. Nem
egyszerű segíteni a fiatalokat a munkalehetőség megtalálásában. Ez egyben
evangelizáló felelősség is a munka megszentelő értékén keresztül. Nem
akármilyen munkáról van szó, nem olyanról, amely kihasznál, eltipor, megaláz és
megsemmisít, hanem olyan munkáról, amely az embert valóban szabaddá teszi,
nemes méltósága szerint. Ferenc pápa végül köszönetet mondott az
elkötelezettségért és Munkás Szent József oltalmába ajánlotta a munka
pasztorációban fáradozókat, imáiról biztosította őket és imát kért maga számára
is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése