Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2016. január 4., hétfő

Az Irgalmasság Éve 35.



„Fölöttem lebegjen irgalmad Uram és szabadításod, amit megígértél”
A zsolozsmás könyv szép izajási szöveget idéz: „Hallgassatok rám, akik az igazság után jártok, és az Urat keresitek. Emeljétek tekintetetek a kősziklára, ameyből kivágtak benneteket, és a kút nyílására, amelyből kiástak benneteket! Nézzétek atyátokat, Ábrahámot, és Sárát, aki a világra hozott titeket; mert egészen egyedül volt, amikor meghívtam, de megáldottam és megsokasítottam” (Iz 31,1) Azért találó bevezetés, mert ezer éve, amikor a magyarok ide költöztek a Kárpát-medencébe, nem kellett a gyönyörű földet senkitől sem elvenniük, mert egyetlen állam sem birtokolta. Kalandozásaink miatt Európa többi vidékén már megszervezett államok népe összefogott ellenünk, és két rosszul sikerült kalandozásunk alkalmával nagyon kemény leckét kaptunk a szövetségesektől (Riade és Augsburg). Ezután kezdték a magyar fejedelmek keresni: miként tudnánk nyugodt hazát biztosítani magunknak? Géza fejedelem jól látta a lehetőséget: le kell telepednünk, fel kell hagyni a vándorló élettel, és felvenni a kereszténységet, Európa közös hitét. Éjszaka már aludni sem tudott, mivel nem látta a kiutat aggályai megnehezítették terveit. A hét törzs szabadon teszi, amit jónak lát, és egyedül nem tud védelmet találni a környező népek összefogása ellen. Ha fiúutód nélkül hal meg, akkor más törzs fog fejedelmet adni. Egy éjszakai látogatókat kapott egyenesen a mennyből. Szűz Mária felfedte előtte Isten üzenetét: Fiad születik, aki nagyon szereti Istent. Megtudja szervezni a letelepülést és a polgári életet. A magyarok nem bálványimádók, az egy Istent imádjuk. Mária közölte, hogy a születendő királyfi hűséges keresztény lesz, sok jót tesz Jézus Krisztus, a világ Megváltója akaratának teljesüléséért. Mária megígérte, hogy Mennyei Királynőnk lesz, ha népünk elvállalja a kereszténység védelmét. Géza fia, István tizenhét évesen uralkodni kezdett, már húsz évesen érett uralkodó lett, letelepítette a egyesített törzseket, felosztotta az ország földjét. Ezer éven át minden ellenségtől megvédte Európát, de Európa már nem keresztény, népünk magyarsága és vallásos törekvése bántja a szemét. Pedig rászorulunk Nagyboldogasszonyunk közbenjárására, a megszentelt magyar életre. „Boldogasszony anyánk, Régi nagy Pátrónánk, Nagy inségben lévén így szólít meg hazánk: Magyarországról, Édes hazánkról, ne feledkezzél el Szegény magyarokról


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése