Az Irgalmasság Éve 40.

„Azokban a napokban újra kiárad ránk a Lélek a magasból. Akkor a sivatag gyümölcstermő kert lesz, a kert meg olyan, mint az erdő. Jog lakik majd a pusztaságban, és igazságosság tanyázik a gyümölcsöskertben. Az igazságosság békét terem, az igazságnak meg biztonság lesz a gyümölcse mindörökre. Népem békességben lakik majd otthonában, biztonségos hajlékokban, gondtalan nyugalomban. De földre sújtják majd az erdőt, és a várost megalázzák. Ti azonban boldogan vettek majd a vízek partján, és szabadjára engeditek az ökröt és a szamarat. Jaj neked, pusztító, aki még nem pusztultál el! Jj neked, te kifolsztatlanul maradt fosztogató! Ha majd végzel a pusztítással, elpusztítanak, és ha beteltél a fosztogatással, téged is kifosztanak” (Iz 32,15-33,1) Izajás próféta valószínűleg a teremtés utáni boldog állapotokról elmélkedik.(32,1-5) Akkor még egy nagyszerű uralkodó irányította a földet, ahogyan a Teremtő bemutatja Ádámnak a paradicsomkertet. Az első ember boldogan veszi tudomásul az Úr remekművét, növények és állatok nagyszerű össz-munkáját. Különösen édesen cseng fülében az isteni hang: mindez a tied. Éppen olyan ura leszel a földnek, és a belőle kibújt növényeknek, állatoknak, mint Istened az egész csillagvilágnak. (Ter 1,26-30) A kísértő sátán azonban elcsábítja Évát, elromlik minden. (3,1-19) Az Úr azonban rögtön megígéri a Megváltót, aki irgalmasan mindenért megfizet azzal, hogy magára ölti az emberi természetet, és visszaadja fogadott testvéreinek az irgalom csodálatos ajándékát: „Jaj neked, pusztító, aki még nem pusztultál el! Jaj lesz neked, mi pedig ingyen kapjuk az irgalmasságot.
A II.Vatikáni zsinat „Dei Verbum” kezdetű, az isteni kinyilatkoztatásról szóló dogmatikai konstitúciójából (N 3-4) „Isten, aki az Ige által teremt és tart fenn mindent, a teremtett dolgokban örök tanúbizonyságot tesz az emberek előtt önmagáról. Ezenfelül már a kezdet kezdetén megmutatta magát ősszüleinknek, mert meg akarta nyitni a felsőbbrendű üdvösség útját. Bűnbeesésük után pedig a megváltás ígéretével az üdvösség reményét öntötte beléjük, és szüntelenül gondját viselte az emberiségnek, hogy mindazoknak örök életet adjon, akik állhatatosan kitartanak a jóban, és keresik az üdvösséget.Mikor pedig eélérkezett az idő, meghívta Ábrahámot, hogy nagy nemzetté tegye. Ezt a nemzetet a pátriárkák után Mózesen és a prófétákon keresztül arra tanította, hogy egyedül őt ismerjék el élő és igaz Istennek, gondviselő Atyának és igazságos bírónak, és hogy várják a megígért Megváltót. Így készítette elő a századok folyamán az evangélium útját. Miután többféleképpen és különböző módon szólt Isten a próféták útján, e végső korszakban a Fián keresztül beszélt hozzánk (Zsid 1,1-2) Elküldte ugyanis Fiát, az örök Igét, aki megvilágosít minden embert, hogy az emberek között éljen és kinyilvánítsa Isten titkait. Jézus Krisztus a megtestesült Ige tehát emberekhez emberként küldve, az Isten igéit közvetíti (Jn 3,34). és az Atyától rábízott üdvösségszerző művet viszi végbe. Aki őt látja, látja az Atyát is. Ő fejezi be és teszi tökéletessé tehát a kinyilatkoztatást már puszta jelenlétével, önmaga kinyilvánításával, szavaival és tetteivel, a csodajelekkel, főleg azonban halálával, és halálából való dicsőséges feltámadásával, v égül pedig az igazság Lelkének elküldésével. Isteni tanúságtétellel erősíti meg, hogy velünk van az Isten, és ezáltal megszabadít minket a bűn meg a halál sötétségéből , és új életre támaszt fel. A krisztusi üdvrend tehát sohasem múlik el, mert új és végleges szöv etség, A mi Urunk, Jézus Krisztus dicsőséges eljöveteléig pedig már nem kell várfnunk semmiféle új nyilvános kionyilatkoztatást”. Csodálatos irgalmasság ez a mi örömünkre!