Az Irgalmasság Szent Éve 68.

Az Irgalmasság Szent Éve - Isten szereti az embereket

Isten szereti az embereket, különösképpen Ábrahám leszármazottait, akiket kiköltöztetett a Perzsa öböl mellől Háránba, majd onnan az útirányt délnyugatra fordítva a Földközi tenger keleti partja és a Jordán folyó között elterülő föld irányába, hiszen az lesz majd Izrael végső lakóhelye, új otthona, az Ígéret földje, Jézus földi életének terepe, szenvedése és föltámadása szentföldje. Az „irgalmasság és büntetés” terepe. Isten a szent történelem egész során megmutatja, hogy ha büntetnie is kell bűneiért a népet, irgalmasságra gerjed, valahányszor az nyomorúsága mélyéről hozzá kiált. Így a Bírák könyvének ritmikája: Isten hol haragra gyúl hűtlen népe ellen, hol irgalmasan megmentőt (üdvösség) küld neki. „Amikor az Úr bírákat támasztott nekik, az Úr a bíróval volt és kiszabadígtotta őket ellenségeik kezéből, amíg csak élt a bíró. Az Úr ugyanis megkönyörült rajtuk, amikor siránkozta elnyomóik igája miatt. Amikor azonban meghalt a bíró, visszaestek, és még nagyobb gonoszságokat követtek el, mint atyáik: idegen istenekhez szegődtek, nekik szolgáltak, előttük borultak le, és nem hagytak fel atyáik tetteivel, s megrögzött viselkedésével”(Bír 2,18-19) Az idegen népek Kánaán földjén. „Az Úr haragja fellángolt Izrael ellen. Így szólt:Mivel ez a nép megszegte a szövetséget, amelyet atyáikkal kötöttem, és nem hallgatott szavamra, nem pusztítok el egyet sem azok közül a népek közül, amelyeket Józsue meghagyott, amikor meghalt, hogy próbára tegye általuk Izraelt: vajon az Úr útjain járnak-e, mint atyáik jártak vagy sem. Az Úr ezért hagyta meg ezeket a népeket, nem siette pusztulásukat, és nem adta őket Józsue kezébe” (20-23)