Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2016. március 13., vasárnap

Az Irgalmasság Szent Éve 103.



Jézus és a szamáriai asszony


„Amikor Jézus megtudta, hogya farizeusok úgy értesültek, hogy ő több tanítványt szerez és keresztel, mint János, noha Jézus maga nem keresztelt, csak a tanítványai, elhagyta Júdeát és visszatért Galileába, így keresztül kellett mennie Szamárián. Odaért Szamária egyik városához, Szikarhoz; Ez annak a földnek közelébn volt, amelyet Jákob fiának, Józsefnek adott. Ott volt Jákob kútja. Jézus elfáradt az úton, azért leült a kútnál. A hatodik óra felé járt az idő. Egy szamriai asszony odament vizet meríteni. Jézus megszólította: ’Adj innom!’ Tanítványai ugyanis bementek a városba, hogy élelmet szerezzenek. A szamáriai asszony így válaszolt:Hogyan? Zsidó létedre tőlem, szamáriai asszonytól kérsz inni? (A zsidók ugyanis nem érintkeztek a szamáriaiakkal) Jézus ezt felelte neki: ’Ha ismernéd Isten ajándékát,s azt, aki azt mondta neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked! Uram,-- mondta erre az asszony, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vehetnél hát élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki ezt a kutat adta nekünk, s maga is ebből ivott a fiaival és állataival együtt? Jézus azt mndta neki feleletül: Aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne. Erre az asszony kérte: Uram, adj nekem ilyen vizet, hogy ne szomjazzam többé, s ne kelljen idejárnom meríteni’. Jézus így v válaszolt:Menj, hívd el a férjedet és gyere vissza! Nincs férjem, felelte az asszony. Jézus erre azt mondta neki: Jól mondtad, hogy nincs férjed, mert volt ugyan öt férjed, de akid most van, az nem férjed. Így igazat mondtál. Uram, válaszolta az asszony, látom, próféta vagy” (Jn 4,1-19) Szent János öregkorában írta le ezt a csodálatos és igen fontos párbeszédet. Éppen úgy, mint a 3. fejezetében a Nikodémus éjszakai látogatásáról szólót. Jézus ismeretlenül, de mindent mint Megváltó az igazság megkerülhetetlen tömörségével hirdeti: Isten igazsága mindig ugyanaz. Kár kerülgetni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése