Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2016. március 13., vasárnap

Ferenc pápa a Rota Romana továbbképzésén résztvevő tagokhoz: gyors és hatékony eljárást!



Ferenc pápa a Rota Romana továbbképzésén résztvevő tagokhoz: gyors és hatékony eljárást!


A Rota Romana továbbképzésének résztvevőivel - OSS_ROM

Ezen a héten a Vatikánban a Rota Romana, a Szentszék rendes fellebbviteli bírósága szervezésében   szakmai továbbképzést tartottak az új házassági eljárásról és az úgynevezett super rato, vagyis felmentési eljárásokról.  Ebből az alkalomból Ferenc pápa március 12-én szombaton zárt ajtók mögött kihallgatáson fogadta a továbbképző tagjait és beszédet intézett hozzájuk.
Szenvedés, kétség és nehézség miatt van igény az eljárások egyszerűsítésére
„Az elmúlt családszinódus során erős várakozás mutatkozott a házasság semmissé nyilvánításának  gyorsabb és hatékonyabb eljárása iránt – kezdte beszédét a pápa. Sok hívő szenved ugyanis a házasságuk kimenetele miatt  és gyakran kétség gyötri őket, hogy az vajon érvényes-e vagy sem. Azt kérdezik maguktól, vajon van-e valami akadály a szándékokban és a megtörténtekben, melyek megakadályozzák a házasság tényleges létrejöttét. Ezek a hívek sok esetben nehézségben voltak abban,  hogy egyházi jogi fórumokhoz folyamodjanak és ez annak a szükségességét jelezte, hogy az eljárásokat egyszerűsítsék”.
Gyors eljárás, a megyéspüspök illetékességével
„A szeretet és az irgalom – a tapasztalatra vonatkozó reflexión túl – arra indította az egyházat, hogy még közelebb kerüljön a gyermekeihez, amikor elébe megy az igazság iránti jogos igényeiknek. Múlt év augusztus 15-én jelent meg a Mitis Iudex Dominus Iesus és a Mitis et Misericors Iesus kezdetű dokumentum, mely összegyűjtötte a 2014. augusztus 27-én alapított bizottság munkáját, közel egy éves munka után – hangsúlyozta a pápa. E rendszabályok célja főként lelkipásztori: megmutatni az egyház gondoskodását a hívek felé, akik a házassági helyzetük gyors igazolását várják. Eltörölték a kettős döntést és életbe léptették az úgynevezett gyors eljárást, melyben központi szerepet kapott a megyéspüspök vagy a keleti egyházak esetében az eparcha, mint az ügyek bírája. Így utólagosan is értékelték a püspök és az eparcha szerepét a házasság tárgyában: ugyanis túl a megkötött, de nem elhált házasságok adminisztratív úton történő kivizsgálásán, visszakerült hozzájuk a házasság érvényessége kivizsgálása rendjében a jogi út felelőssége”.
A házasság érvényességének a tisztázása a lelkek üdvösségét szolgálja
„Mindehhez nagyon fontos, hogy az egyházi törvényszékek munkatársai érdemben és lelkiismeretesen ismerkedjenek meg az új szabályzattal, hogy az igazságosság és szeretet szolgálatát nyújtsák a családoknak. Sokak számára ugyanis, akik boldogtalan házasságban éltek, a házasság érvényességének vagy éppen érvénytelenségének az igazolása egy fontos lehetőséget jelent, őket segíteni kell, hogy minél hamarabb megjárják ezt a hivatali utat. Éppen ezért értékes ez a tanfolyam, amit most végeztek” – emelte ki a pápa, majd arra buzdította őket, hogy „hasznosítsák a most megszerzett ismereteket az egyház legfőbb törvénye értelmében a lelkek üdvössége javára”.
Az egyház csodálattal tekint azokra, akik nehéz körülmények között is hűségesek maradtak a szentségi kötelékhez
Az anyaegyház Isten szerető és irgalmas arcát akarja mutatni a hívek felé és reményt akar nyújtani nekik. Az elvált és új kapcsolatban élők szempontjából az egyházi közösségben való részvételüket viseli különösen is a szívén. Miközben az egyház gondjába veszi a sérült és válságba került családokat, csodálattal tekint azokra, akik nehéz körülmények között is hűségesek maradtak a szentségi kötelékhez. Nagyon sok férfi és nő hordozza ezt a nehéz és súlyos terhet, hogy ne rombolják széjjel a családot, hogy hűségesek maradjanak egymáshoz egészségben és betegségben, nehézségben és békében egyaránt, ez a hűség! Nagyon derék emberek ők! – jegyezte meg személyes elismeréssel a pápa, majd megköszönve a munkájukat, áldását adta rájuk.
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése