Az Irgalmasság Szent Éve 107.

Pápai címadás

A pápai címadás ugyan éreztetni szeretné minden emberrel, hogy Isten nem elszakadni akart a legkedvesebb terermtményétől, de az igazságosságnak érvényt kellett szerezni. Az emberi lényeg kettészakadása sokat beszél erről. Az Ószövetségben közismert volt a büntetés: az ember már nem Isten gyermeke. Nem rendelkezik „jussával”, hogy örökös joga lenne a mennybe jutnia. Ha a mennybe jutásnak esélyét latolgatnánk, ki kellene mondanunk, ha szomorúan is, hogy erre nem volt esélye az embernek, mert hiányzott a belépő-jegy: a megszentelő kegyelem. A mennyország kapuja zárva volt minden ember előtt. Aki érdemeket szerzett, mégpedig a szeretet gyakorlásával, az nem került halála után a pokolba, hanem annak egy teljesen elzárt területére. Ott nem kellett szenvednie, de boldog sem volt, hiszen a boldogság lényege a túlvilágon Isten színről-színre való látása a mennyek országában. A szenvedést enyhíthették a földön szerzett érdemek, például a földi életből magával vitt szeretet-gyakorlatok, szenvedések. Mózes hűséges szolgálatai után könyörgött az Úrhoz, hogy meg láthassa Őt,úgy amint az emberek látják egymást színről színre. Az Úr ezt a kérését nem teljesítette: legfeljebb mögöttem állva hátulról láthatsz.,Csak amikor Jézus már a halálra készült a földön, akkor kapott lehetőséget, hogy a Tábor hegyén Illés próféta társaságában találkozhatott Urunk Jézus átszellemült alakjával és hallhatta a felhőből. (.Lk 9,28-36) Jézus mennybemenetele alkalmával, amikor az Olajfák hegyéről a mennybe emelkedett, nagy diadalmenetben követték őt a pokol tornácáról kiszabadult ószövetségiek. Az ősbűn büntetésének kiszabása után az addig a percig bezárt mennyei kaput Jézus nyitotta ki, legyőzte halálával és feltámadásával a sátánt és annak országát.