Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2016. március 15., kedd

Nagyböjt 5. hete kedd



Nagyböjt 5. hete kedd         
„Ki vagy te?”
Szám 21, 4-9; Jn 8, 21-30

Jézus a házasságtörésen kapott asszonyt megvédte a törvény szerinti büntetéstől, az azonnali megkövezéstől és haláltól. Még nem magyarázta meg, hogy személy szerint Isten, Istennek egyszülött Fia, aki azért lett emberré, hogy teste és vére feláldozásával kieszközölje az összes ember minden bűnének bocsánatát. A Szentháromság titkát se nyilatkoztatta még ki tanítása során, csak utalt rá, hogy az Isten Első Személye természete szerint Atya. Atyai szeretetére hallgatva döntött úgy, hogy nem alkalmazza örökké saját törvényének szigorát még a házasságtörés nagy bűnének büntetésére sem, hanem egyszülött Fiát emberi természetbe, testbe és lélekbe öltözteti, a világ legkínosabb szenvedéseivel Őt terheli, és a pár perces megkövezés után gyorsan beálló halál helyett három órás kereszten függés borzalmával idézi elő a halált. Csak azért lehet a világ összes bűneiért elfogadható áldozatnak tekinteni, mert aki ebben a testben szenvedett és meghalt a személy szerint Isten, tettei tehát isteni rangúak. Hallgatói az Ószövetség szellemi szintjén álltak és nehezen nőttek fel Jézus gondolataihoz. Ezért próbálja őket sokoldalú módon beavatni világába. „Elmegyek és keresni fogtok, de meghaltok bűnötökben. Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek” (Jn 8, 21) Jézust lenézik, öngyilkosság jut az eszükbe, ahová hívő a szerencsétleneket nem követheti.Jézus megpendíti a helyes gondolatot: „Ti innen alulról vagytok, én meg felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én azonban nem vagyok ebből a világból” (Jn 8, 23) Én, a megváltó, halálom után hazamegyek a mennyországba, ti pedig, akik nem hittetek,nem jöhettek utánam. Kivételt képeznek azok, akik elhiszik istenfiúságomat, úgy, ahogy Mózes elhitte az égő csipkebokornál, hogy Isten, aki megjelent neki, örökkévaló. „Azért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben. Mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben” (24) Ugyanazt kell elhinni Jézus isteni személyéről, mint Atyjáról: Vagyok, nem voltam, nem leszek, nem változom soha, tehát Isten vagyok. Ekkor már rásejtettek az igazságra, hiszen az Ószövetséget, a csipkebokornál adott isteni választ nagyon jól ismerték. Meg is kérdezték: „Ki vagy te? Jézus azt felelte: Ugyanaz, amit mondok nektek. Sokat kellene még rólatok mondanom és ítélkeznem, de aki küldött engem, igaz, és én azt mondom el a világnak, amit tőle hallottam. Azok nem értették meg, hogy az Atyáról beszélt nekik. Ezért Jézus így szólt: Amikor fölemelitek az Emberfiát, akkor megtudjátok majd, hogy én vagyok, és semmit sem teszek magamtól, hanem úgy mondom ezeket, amint az Atya tanított engem. És aki küldött engem, velem van, nem hagyott magamra, mert mindenkor azt teszem, ami kedves előtte. Mikor ezeket mondta, sokan hittek benne”(25-30)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése