Mert
nem ismerték fel Őt, inkább idegennek tűnt a szemükben! Talán Isten
nagyvonalúságára akar ebben a történetben rámutatni Jézus. Ami egyben a
szeretet jellemvonásának is felfogható, így isteni erényként. Megengedővé lenni
az értetlenség iránt, az együgyűség iránt is. Amiért a bölcsesség, a kegyelem
ereje engem többre tesz képessé, az nem arra való, hogy másokat megalázzak!
Jézus,
a nagyvonalúság erényét olyan szinten volt képes emberként teljesíteni, hogy,
bár már itt tudja, hogy az együgyűség, az értetlenség, a szűklátókörűség, a
jóra képtelensége az embernek, pontosabban az önteltség, amiből fakad az, hogy
nekem csak az jó, amit én állítok, én hiszek és én tartok bizonyosnak, jónak,
igaznak, áldozatot követel magának, a maga bizonyságára. (Sokszor, az
együgyűség pontosan az, hogy félve, megijedve a szenvedés terhétől, megmenteni
próbálom magamat, magamtól akarom ellökni azt, és mástól elvárni, hogy
szenvedjen, helyettem is.) Nem ijed meg ettől a végtelenül sajnálatraméltó
képtelenségtől!
Jézus
valami olyant tud, amit nem mond ki, mert egyszerűen kimondhatatlan, nincs rá
emberi kifejezés, de mégis értésére akarja adni azok számára, akik részeseivé
lehetnek annak a kegyelemnek, melyet Ő birtokol. Istenként birtokolja Jézus
azt, amiből kijut azoknak, akik Isten kegyelméből részt vállalnak, elfogadnak
bármennyit is: ez nem más, mint az, hogy tudja és tudnia kell mindenkinek, ki
bírja Isten hitét, hogy Isten bölcsessége nem jár bárkinek! A nagyvonalúság
olyan hatalom, mely képes áldozattá válni, azért, hogy bőven termővé lehessen!
Ahogy a picinyke mag kész meghalni, hogy belőle bő termés válhasson. De, csak
az után, hogy a magot elvetik! Eltemetik, láthatatlanná kell lennie az anyagi
világ előtt! Mert az anyagi világ, ki értetlenül áll az áldozat és a szenvedés,
majd az elvetés előtt, vágyakozik a bőséges termésre, mely életet adni képes a
számára. (Akkor is így van ez, ha ennek éhségét tagadja a világ. Amiért az
éhség mibenlétének azonosítására nem engedi magát képessé tenni. Ennek oka
talán egyetlen dolog lehet: az, hogy egyre inkább az ember bezárkózik önmagába.
Pedig, a szeretet elfogadásának egyetlen módja a nyitottság, a felszabadultság,
a kiszolgáltatottság felvállalásának bátorsága. Amit, ha nem tart éberen
önmagában az ember, akkor nem marad más, mint a félelem, a rettegés.)
Paradoxon? Igen az! Mulatságos? Igen az! Mégis, az ellentmondások nem
haszontalanok. Így van az, hogy Isten még a bűnt, a bűnös embert is képes a
maga javára, a szeretet és a jó javára fordítani, hasznosítani.
Bizony,
kimondható, hogy semmi sem haszontalan a világban, Istennel, és Istenben.
Márpedig, minden mi történik a teremtésben, Istenben történik. Semmi sem kerüli
el a Teremtő figyelmét, így a teljességben, a részletekben ott lehet a rossz,
mégis, Isten nagyvonalúságával mondta ki a teremtésre, a teremtett mindenségre:
látva mindent a teljességben és egészben, együtt, hogy jó! És ezt, én nem
érthetem meg, amíg a részletekben veszek el. Meg kell engednem a világban a
rosszat, olykor még nekem is szabad a rosszat elszenvednem, abban a hitben,
hogy az, még az én javamat is szolgálhatja, még akkor is, ha nem értem, ahogy
Jób is kénytelen volt a szenvedését elhordozni! Mindannyian szenvedést okozunk,
és szenvedtetünk, miközben szenvedünk magunk is a másiktól. Egymásnak okozunk
szenvedést, amiért nem értjük meg, vagy tiltakozunk annak megértésétől, amire
és aminek ismeretében Isten kimondta, hogy jó! Nem birtokoljuk Isten
bölcsességét, mert el vagyunk foglalva a magunk bölcselkedésével! Nem könnyű
látóvá válni annak, aki a nézés képességében pöffeszkedik.
Istenem,
Te láttatni akarod, próbálod velem, az emberrel azt, ami jó, ezért
kinyilatkoztatod magadat, felfeded azt, amire mi azt mondjuk, hogy titok. Mert
nem akarsz titkolódzni előttünk, előttem! Istenem add meg, hogy bölcsességedet
érteni, hinni, elfogadni, és benne létemet örömömnek elfogadni képes lehessek!
Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése