Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2016. augusztus 12., péntek

Ferenc pápa üzenete a kenyér és a munka argentin védőszentjének ünnepén



Ferenc pápa üzenete a kenyér és a munka argentin védőszentjének ünnepén


„Amikor munkát kérünk, hogy kenyeret vigyünk haza, méltóságot kérünk” – fogalmaz Ferenc pápa üzenetében, amelyet az argentin püspöki konferencia elnökének, José Maria Aracedónak küldött Thienei Szent Kajetán augusztus 7-én ünnepelt liturgikus emléknapjára.


A latin-amerikai országban a szentet a kenyér és a munka védőszentjeként tisztelik. Ezen a napon minden évben számos argentin indul zarándokútra Szent Kajetán kegyhelyeire az ország különböző részein. Pápává választása előtt Bergoglio bíboros is elkísérte őket.
A munka, amely lehetővé teszi, hogy kenyeret vigyünk haza, méltóságot ad, illetve az otthonnal és a földdel együtt az emberi jogok alapját jelenti. A pápa elérzékenyülve emlékezik a Buenos Airesben megélt számos Szent Kajetán ünnepre. Felidézi a Liniersben bemutatott szentmisét és a velezi stadionig húzódó hosszú sort, a zarándokokat a szertartás után Bergoglio bíboros köszöntötte, osztozva a nép hitében. „Az emberek aggodalma láttán, akik munkát keresnek, de nem találnak, csak egy kézszorítást, egy simogatást tudtam adni, és belenéztem a fájdalomtól könnyes szemekbe, és belül velük sírtam” – írja Ferenc pápa. Nehéz egy családapával találkozni, aki szeretne dolgozni, de nincs rá lehetősége – teszi hozzá.
Szent Kajetántól kenyeret és munkát kérünk. Kenyeret könnyebb szerezni, mert majdnem mindig van valaki, aki kész adni neked, de munka nélkül csak a probléma fele oldódik ezzel meg. Ferenc pápa idézi az argentin népi bölcsességet, amely elítéli azt, aki más nyakán él, bár tudna dolgozni. A munka gyümölcsét, a kenyeret hazavinni méltóságot ad számunkra – hangsúlyozza. A pápa az argentin püspöki konferencia elnökének reményét fejezi ki, hogy a püspökök szeretettel, lelki közelséggel és imával kísérik el azt, aki kenyeret és munkát kér.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése