Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2016. november 17., csütörtök

A pápa üzenetet küldött az UNESCO és a Fokoláre mozgalom konferenciájára



A pápa üzenetet küldött az UNESCO és a Fokoláre mozgalom konferenciájára

Húsz évvel ezelőtt, 1996 decemberében Chiara Lubich, a Fokoláre mozgalom alapítója megkapta az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) díját a békére nevelésért. November 16-án Párizsban konferencia keretében emlékeztek meg erről az eseményről.

A konferenciát a Fokoláre mozgalom, az UNESCO főigazgatósága és a Szentszék állandó megfigyelője szervezte. A tanácskozás témája ez volt: „A béke újrafelfedezése”, célja pedig, hogy tanúságot tegyenek a mozgalom jelenlegi tevékenységről a személyek és népek közötti egység érdekében.
Az összejövetel résztvevőit Ferenc pápa üzenettel köszöntötte. „A Chiara Lubich által alapított Fokoláre mozgalom nem szűnt meg tevékenyen dolgozni a békéért, a kiengesztelődésért, a népek és a különböző vallások közötti barátságért, együtt más szervezetekkel és az UNESCO-val” – fogalmazott a Szentatya.
Majd arra buzdította a tanácskozás résztvevőit, hogy keressék és fejlesszék ki azokat a hatékony eszközöket, amelyekkel újra fel tudjuk fedezni a békét. „A béke legyen mindenki fejlődésének gyümölcse és az egyetemes közösség lelkiismereti döntése, amely a tiszteletre, a meghallgatásra, mindenki szükségleteinek figyelembe vételére, az igazságosságra, a párbeszédre és az osztozásra épül” – kérte üzenetében Ferenc pápa.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése