Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2016. november 15., kedd

Sürgős összefogásra van szükség közös otthonunk megóvására: a pápa üzenete a marokkói klímacsúcsra



Sürgős összefogásra van szükség közös otthonunk megóvására: a pápa üzenete a marokkói klímacsúcsra


A marokkói klímacsúcs résztvevői 

A környezeti pusztulás, az emberi, etikai és szociális hanyatlás mindenkihez szól, és közös felelősségvállalást igényel, melyet nem az érdekek vezérelnek. Ferenc pápa ezt hangsúlyozza üzenetében, amelyet az ENSZ klímakonferenciájára küldött Marrokkóba. A konferencia Marrakesben zajlik november 7-től 18-ig, fő célja a nemzetközi éghajlatvédelmi megállapodás megvalósítását gyakorlatban segítő szabályrendszerek kidolgozása. A tavalyi párizsi klímacsúcson a 195 résztvevő ország megkötötte az első egyetemes klímamegállapodást, a Párizsi Megállapodás szövegében, amelyben az aláíró államok vállalták, hogy 2100-ig 2 Celsius fok alatt tartják az átlaghőmérséklet-emelkedést, illetve elkötelezettségüket rögzítették, hogy lehetőség szerint 1,5 Celsius fok alá csökkentik ezt az értéket. A megállapodás november 4-én lépett életbe.
Egyetlen emberi családhoz tartozunk
Ferenc pápa üzenetében felhívja a figyelmet közös felelősségünkre, amellyel a közös otthonnak, a földnek tartozunk. Nem elegendő az egyéni vagy nemzeti szintű cselekvés, kollektív megoldásra van szükség. A párizsi folyamat szellemében intelligensen kell irányítani a technológiát. A kezünkben lévő hatalom egy egészségesebb és emberibb fejlődést szolgáljon, mint ahogy a gazdaság a személyt, a békét és az igazságosságot, valamint a környezetvédelmet. A marokkói klímacsúcs az első fontos és kényes lépés a párizsi megállapodás megvalósításához, melynek hatása főként a szegényebb és kiszolgáltatottabb embereket érinti, ezért politikai és gazdasági nyomástól mentes cselekvést igényel, mely nélkülöz minden részérdeket. Etikai és társadalmi szempontokat is figyelembe kell venni a fejlődési stratégiák kidolgozásánál, szem előtt tartva a szolidaritást, hiszen mindannyian ugyanahhoz az emberi családhoz tartozunk. Ez pedig az életstílus és a nevelés kérdését is felveti. A gondoskodás, nem pedig a kiselejtezés elfogadhatatlan kultúráját kell követni – hangsúlyozza Ferenc pápa a marokkói klímacsúcsra írt üzenetében.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése