Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2016. november 18., péntek

Évközi 33. hét péntek



Évközi 33. hét péntek


A Szentírás első és utolsó könyvének horizontja az egész emberiség méreteire tágul. Ádám és Éva nem zsidó és nem keresztény, hanem ember, minden élők atyja és anyja. A Jelenések könyvében feltáruló történelmi tabló pedig – még ha vannak is konkrét, a kereszténység korabeli történelmi helyzetéből magyarázható vonatkozásai – szintén nem egy népről vagy egy vallási közösségről szól csupán, hanem az egész emberiség egyetemes történelmének értelmét nyilatkoztatja ki.

Ez az egyetemesség, Ádám ivadékainak ez az összetartozása a Szentírásban igen eredeti és önmagában is nagy jelentőségű üzenet. Az emberiség egységét a Biblia előbb fogalmazta meg, mint a biológia tudománya, s a különböző népek egyenrangúságát előbb hirdette, mint a politikusok. (Le is vagyunk maradva ettől a valóságtól a gyakorlatban mind a mai napig.) A kinyilatkoztatás szerint minden ember Isten képmására teremtetett, és minden ember az örök boldogságra rendeltetett, vagyis nincs értékesebb és értéktelenebb faj, nép vagy nemzet. Egyetlen család vagyunk, melynek minden tagja felelős a másikért. Ez az az édes kinyilatkoztatás, amely azonban keserűvé vált, mert a visszautasított isteni szeretet és irgalom a kárhozat valós lehetőségét nyitja meg a megátalkodott teremtmény előtt. A Teremtés könyve beszél az áteredő bűnről és annak egyetemes hatásáról, s ezt a Jelenések könyve megerősíti, sőt azt is bemutatja, hogy a legtitkosabb bűnünk is az egész emberiséget mérgezi. Egyéni vétkeink, jól palástolt gyűlöleteink rejtett, de összefüggő tenyészete az, amely a történelem folyamán hol itt, hol ott termeli ki magából a háborúkat és népirtásokat. Jaj annak, aki a világ népeihez küldve csak az édességről ad számot, és nem említi a keserűséget! A Jelenések könyvének alapvető örömhíre éppen a kárhozatból való szabadulás lehetősége, míg e földön élünk és megtérünk Jézushoz.

Fölséges Urunk, Jézus Krisztus, add, kérünk, kegyelmedet, hogy befogadjuk és érvényre juttassuk életünkben a legnagyobb örömhírt, hogy szentséges megtestesülésed által tagja lettél a nagy emberi családnak, s megváltó haláloddal nem csupán az ősbűn átkától szabadítottál meg, hanem a Szentlélekkel örökre az Atyához kapcsoltál bennünket.
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése