A SZERETET ISTENE

A SZERETET ISTENE
elmélkedés második rész
Gyermekkoromban édesapám rácsodálkoztatott a bibliai igazságra: 

„Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél”. (Jn 1,1-2) Takács József dogmatika professzorom arra világított rá, hogy ez a kezdet mi mindent jelent: Nem jelenti az Istenség, az isteni lényeg kezdetét, sem az Istenatya kezdetét. Ezeket a titkokat örök homály fedi, mint azt is, hogy az isteni lényeg, az isteni természet hogy lehet abszolút egyszerű, nem összetett, mint valamennyi teremtmény. További titok, hogy lehet végtelenül okos, mindentudó, és végtelenül hatalmas, tehát mindenható. A kezdet az Igével kapcsolatos. „Azt mondja az Úr az én Uramnak: Ülj jobbomra, és minden ellenségedet lábad elé teszem zsámolyul! Az Úr kinyújtja hatalmas jogarát Sionból: uralkodj ellenségeid közepette! Születésed óta tiéd a királyi méltóság a szent hegyen. Anyád méhétől kezdve, ifjúságod hajnala óta” (Zsolt 110,1-3) a nehezen érthető prófétai szó a latin szövegben így hangzott: „Ante luciferum genui te” (a hajnalcsillag előtt szültelek téged) Az Atya azért választotta és viseli az „Atya” nevet, mert csodálatosan szép, magasztos gondolattal lepi meg teremtményeit. Ez a meglepetés pedig ezt jelenti: isteni szüléssel szüli az Igét. Már több ízben kifejtettem a szülés fogalmát, mert az emberek a szülés hallatára az édesanyák szülésére gondolnak. A szülés pontos fogalomként így hangzik: „Élő jön elő élőből a természet hasonlóságára” Egy férfi és egy nő Istentől kigondolt módon egyesül, fogan, gyermeket nemz. Isten abban a pillanatban megteremti a szellemi létű lelket, egyesíti a szülők által létrehozott magzati testtel. Ezzel a szellemi forma, a lélek irányításával megkezdődik a test kialakulása, majd a kilenc hónapos érés után Isten és emberek örömére megszületik a külső életre készen a csecsemő, a szülők gyermeke, életük folytatója, testi-lelki javaik örököse. Isten „a hajnalcsillag előtt”, mielőtt bármit teremtett volna, a legcsodálatosabb módon akarta az isteni szülést megvalósítani. Természetének megfelelő módot csak Ő tervezhetett meg. Mi ezt az emberi szellem önismeretének kialakulásához hasonló folyamattal próbáljuk megérteni. Amikor az ember kezdi megismerni a külvilágot, ugyanakkor foglalkoztatja az a cél is, hogy benső, szemmel nem látható szellemi kialakulását is megismerje. Ez az önismeret olyan folyamatnak tűnik, amelyet saját értelmünk végez. Ebből a szellemi folyamatból alakul ki az a szellemi kép, amelyet meg tudunk ismerni, újabb élményekkel gazdagítani tudjuk, hogy egyre tökéletesebben ismerhessük meg önmagunkat. Istennél ez hasonló művelet, de a végtelen isteni értelem pillanat alatt abszolút tökéletes önismeretet tud adni a végtelen tökéletes isteni értelemmel. Isten ebben az önismeretben kialakult képet, mint önismeretet ki is tudja mondani: megnevezi egyértelmű isteni szóval: Logos, Verbum, Ige. Ekkor az Istenatya a saját formájának isteni lényeget ad: odaajándékozza neki az isteni természetet épen, teljesen, fenntartás nélkül, mert az végtelen egyszerű. Az Atya végtelenül boldog, hogy felbecsülhetetlenül nagy értékű természetét ilyen tökéletes önzetlenséggel adhatja Fiának. A Fiú ezt abszolút tökéletesen érti, és ugyanilyen lelkülettel vissza is ajándékozza Atyjának. Örökös oda-vissza ajándék. Ezért mondja Jézus: „Én és az Atya egy vagyunk”. (Jn 10,30) Viszont azt is hangsúlyozza: „Ha szeretnétek, örülnétek, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam”(14,28) Ezt a hatalmas szeretetet még tovább akarja árasztani. Ebből fakad a Szentlélek származtatása és a világ teremtése.