Az értelmes élet öröme
– Kozma Imre OH újévi üzenete
Kozma Imre OH, a Magyar Máltai
Szeretetszolgálat alapító elnöke újévi üzenetét olvashatják az alábbiakban.
A Boldog Új Esztendő az értelmes élet öröme, a
munka öröme, az áldozatvállalás – egymásért – öröme, a szeretetben
összetartozás – egység – öröme.
A Boldog Új Esztendő a békességes ember öröme,
amelyet Jézus a kereszten szerzett néki, amikor a rosszat rosszal nem
viszonozta.
Krisztus a világ teljes drámáját fenntartás
nélkül magára vette. Ennek szimbóluma a kereszt, amelynek két karja, két szára
egyedül képes kibékíteni létünk minden ellentmondását.
Chesterton a kereszt két ágának drámai
egyensúlyában véli megpillantani azt a természetfölötti békét, amely nélkül az
ember egykönnyen a világ ellentmondásainak martalékává válik.
Az Árpád-kori jáki templom – 1256-ban
szentelték fel – külső falán a gazdag szobrászati elemek közül is kiemelkedik
egy remekmű. Az Atyaisten kinyújtott két kezével a jobbról-balról gyűrűző
szörnyeket korlátozza, aki kezében tartja az előttünk ismeretlen múltat és a
rejtett jövendőt is.
Dante szavaival, az Ő akarata a maga különleges
kegyelmi jeleivel, a mi békénk.
Boldog Új Esztendőt kér Istentől Európának, a
világnak 2016-2017 fordulóján
P. Kozma
Imre OH
prior
Budapest, 2016. december
30.prior
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése