Maradjunk élő közösségben Istennel! – Veres András mutatott be újévi szentmisét Győrben
Az új esztendő első napjának estéjén Veres András megyéspüspök mutatott be szentmisét a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban. A főpásztorral koncelebráltak Németh László általános püspöki helynök, Schmatovich János kanonok, nyugalmazott főiskolai tanár és Mogyorósi Márk püspöki helynök.
Az
oltárszolgálatot a győri szeminárium kispapjai végezték, a zenei szolgálatban a
bazilika Palestrina kórusa vett részt Katona Tibor kántor-karnagy vezetésével.
A
polgári év kezdetén Veres András ünnepi gondolatait azok a kérdések határozták
meg, amelyekkel minden keresztény ember szembesülhet, és azok a jó feltételek
motiválták, amelyek e kérdésekre adott válaszokból fakadhatnak: „Vannak
előjegyzett programjaink és reményeink, de mégis el kell fogadnunk a
bizonytalanság tényét: Meg tudjuk-e valósítani terveinket? Be fognak-e
teljesülni vágyaink? Mások szándékai nem fogják-e keresztezni a mieinket? S
mindezeken túl mégis a legfontosabb kérdés: Egyeznek-e a mi szándékaink Isten
akaratával?”
„Mindent
Isten akarata szerint akarok tenni, ezért rendszeresen imádkozom és elmélkedem.
Tudatosítom önmagamban, hogy Isten a szeretet, ezért tőle csak jóra
számíthatok. Kész vagyok lemondani saját vágyaimról, csak hogy az Ő akarata
teljesüljön. Számolok gyengeségeimmel, de a bűnnel sohasem, még rövid időre sem
akarok kompromisszumot kötni. Tudva azt, hogy nem könnyű függetlenedni a
korszellemtől, számolok a nem keresztény társadalom hatásaival, Szent Pál
apostol szavait szem előtt tartva: akik Istent szeretik, azoknak minden a
javukra válik” – bátorította az élet realitásával is szembesülni tudó, igaz
keresztény lelkület kialakítására a híveket a győri püspök.
Újévi gondolatait zárva a főpásztor – Szűz Mária, Isten Anyja ünnepén –
Jézus anyját mint az Istenhez vezető utat állította a hívek közössége elé
Szent-Gály Kata szavaival: „Ha Isten a Szűzanya által akart közeledni az
emberhez, mi ne akarjunk nélküle közeledni Istenhez.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése