Évközi 15. hét kedd
Kafarnaum
valóban az Úr városa. Sok jótettel és csodával ajándékozta meg ezt a várost, de
mindez eltörpül ahhoz képest, amit az itteni zsinagógában hirdetett. Itt
jelentette ki ugyanis, hogy ő az élet kenyere. Ám a város lakói nem figyeltek
erre kinyilatkoztatásra, sem a csodák és jelek hitelesítő erejére, hanem csak
azért mentek Jézus után, mert ettek az általa megszaporított kenyérből, s azt
várták tőle, hogy csodáját intézményesítve oldja meg élelmezési gondjaikat.
Szodoma az emberi szeretet megromlásának, a perverz szerelmeknek a városa,
Kafarnaum viszont a legistenibb és legtisztább szerelem kinyilatkoztatásáé.
Szodomának fogalma sem volt erről a szerelemről, de öntudatlanul, emberi
szerelmének megromlásában is vágyódott utána. Kafarnaum viszont az
Oltáriszentség, a szentmise és a eucharisztikus jelenlét, az Istennel való
bensőséges kapcsolat városa lehetett volna, s ehelyett a kételkedés, az
érzéketlen szívűség és a megátalkodottság városa lett.
Szodoma
megítéltetésének mércéjét nem ismerjük, ítélkezni felette nincs jogunk, a mi
megítéltetésünk mércéje azonban az Eucharisztia lesz, s jaj nekünk, ha miután
megismertük, visszautasítjuk, ahelyett, hogy élnénk belőle, vagy ha halálos
vétkekkel fertőzött szívvel vesszük magunkhoz, megcsúfolva az Úr szerelmes
közeledését.
Urunk Jézus, a mi töredékes és gyarló emberi
szeretetünknek itt a földön szüksége van kézzelfogható jelekre, hétköznapi kis
csodákra, melyek segítenek emlékezetünkbe idézni az Általad végbevitt jeleket
és csodákat, s így elevenné tenni Veled való kapcsolatunkat. Engedd
kegyelmesen, hogy jeleiden soha meg ne botránkozzunk, hanem azokat egyre jobban
megértve és szívünkbe fogadva teremjük a bűnbánat és a szeretet méltó
gyümölcseit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése