FIATALABB SZENT MAKRINA
szűz
*Cézárea,
327 körül +Irisz, 379/80 körül.
A
4. évszázad rossz hírű Kappadókiájában nőtt fel Makrina előkelő és tehetős, de
a hitben is kipróbált nagyszülők és szülők kedvelt gyermekeként. Apai nagyanyja
az idősebb Szent Makrina volt, akinek a Maximianus (245--310) alatti üldözés
idején férjével együtt éveken át kellett ide-oda bujdosnia a pontusi erdőkben,
és egy ediktum következtében elvesztette a vagyonát. Ennek az idősebb
Makrinának az egyik fia, az idősebb Szent Vazul (Bazileiosz) eljegyezte Szent Emmeliát,
aki az üldözések során elveszítette a szüleit, és eredetileg szűzi életet akart
élni. Abban az időben az Istennek szentelt szüzek többnyire családjuk oltalma
alatt éltek, és mivel a teljesen árva Emmeliának nélkülöznie kellett ezt az
oltalmat, s emiatt ezerféle veszély leselkedett rá, férjhez ment a feddhetetlen
Vazulhoz, hogy megtalálja benne élete védelmezőjét.
Ebből
a házasságból született első gyermekként a fiatalabb Makrina. Anyjától kapta
Makrina az elemi oktatást, tananyagul pedig az szolgált, ami a Szentírásból a
gyermekkorához mérten felfogható volt, ,,mindenekelőtt Salamon bölcsessége''.
,,A Zsoltárok könyvéből sem maradt számára semmi ismeretlen; az adott időben
mindenkor a Zsoltárkönyv egy részének szentelte magát: amikor fekvőhelyéről felkelt,
ha tanulmányait megkezdte vagy befejezte, amikor táplálékot vett magához, és ha
imádkozott''. Röviden: a Zsoltárkönyv lett az útitársa.
Makrina
további képzését is valószínűleg a család rejtekében, a szüleitől kapta. Nem
volt ez egyoldalú ismeretközlés, hangsúlyozottan nőies életre nevelték.
Foglalatoskodott a szövőszék mellett és megtanult minden munkát, ami a
háztartásban előfordult, anélkül, hogy ezzel megrövidítette volna a
,,tudományt''. Minden ismerete az életből fakadt és táplálkozott. Amikor
Makrina felserdült, szépsége és műveltsége miatt sokan pályáztak a kezére. Apja
a kérők közül kiválasztott egy fiatalembert, aki a rászorulók és szükséget
szenvedők ügyvédje volt. Mielőtt azonban a házasságra sor került volna, jegyese
meghalt, Makrina pedig elhatározta, hogy örökre lemond a házasságról. Minden
további leánykérésnek ellenállt; felfogása szerint ugyanis a szülei által
számára kijelölt vőlegény nem halt meg; aki az Istenben él már, az számára
csupán egy másik országba költözött, nem halt meg, ő pedig jogtalannak
tekintette, hogy ne tartsa meg hűségét távolba szakadt vőlegénye iránt.
Ettől
kezdve Makrina élete teljesen összefonódott az anyjáéval. Csodálatos kétoldalú
adás és elfogadás volt ez. Anyjával való közössége oltalmazta a lányt, a lány
szerető szolgálata pedig mentesítette az anyát némely gondjától. Apja halála
után lett csak igazán anyja nélkülözhetetlen segítsége Makrina. Munkájával
gondoskodott megélhetésük egy részéről, és részt vett fiatalabb testvérei
nevelésében. Fellelkesítette Krisztusért a testvéreit: Nagy Szent Vazult (lásd:
A szentek élete, 25. o.), Naukratioszt, Nisszai Szent Gergelyt (lásd: 130. o.)
és Szent(?) Péter szebasztei püspököt, aki abban az időben született, amikor az
apjuk meghalt. Vazul élete nagy fordulatát köszönheti neki. Amikor ,,a
retorikában és logikában szerzett ismeretei miatt erősen felfuvalkodva'' tért
haza a főiskoláról, rövid idő alatt megnyerte a szerzetesi élet számára, ,,a
bölcsesség élete'' számára, amint Nisszai Gergely mondja a Szent Makrináról
szóló életrajzában. Legfiatalabb testvérének, Péternek pedig mindene lett
Makrina: ,,apja, tanítója, nevelője, anyja, tanácsadója minden jóra'', és
példáját követve, már korán a ,,vagyontalan életet'' választotta.
Makrina
azután engedélyt kért anyjától, hogy megszokott életével felhagyva addigi
rabszolganőiket és alattvalóikat ,,egyenlőkképpen tisztelt nővéreivé'' tehesse,
s velük együtt éljen imádkozva és dolgozva Krisztus iránti szűzies odaadásban.
Az Írisz melletti családi birtok kolostori élet színhelye lett. Amikor anyja a
gyermekek ellátásának és nevelésének gondja alól felszabadult, lánya megnyerte,
hogy mindenről, amit addig megszokott, lemondjon és ,,a szüzek nagy számával
azonos fokon'' éljen, s megossza velük asztalukat, fekhelyüket és minden
egyebet, ami az élethez szükséges. Emmelia örömmel választotta azt az életet,
amely ,,az angyalokéhoz hasonló'', s a lány anyja vezetője lett; mindkettőjük
lelki vezetője pedig Péter volt, a család legfiatalabb tagja.
Amikor
anyja öreg korában hazatért Istenhez, halálos ágya két oldalán Makrina és Péter
állt. Megfogta a kezüket, és imádkozott: ,,Neked adom át, Uram, zsenge
adományomat és fájdalmaim tizedét. Zsenge adományom; íme: elsőszülött lányom, a
tized pedig a fiam itt. Mindketten Neked vannak szentelve a törvény szerint, és
tieid ők áldozati adományként is. Szálljon hát szent áldásod elsőszülöttemre és
a tizedemre!''
Haldokló
anyja áldásával Makrina az addiginál is jobban magával ragadó példája lett
azoknak a szüzeknek, akik vele együtt mondtak le a világról. Amikor elérkezett
a halála, Vazul már meghalt, Gergely pedig Nissza püspöke volt. Gergely nyolc
éve nem látta már a nővérét. Valamiféle belső ösztönzésre útnak indult hozzá.
Halálos betegen találta: egy földre tett deszkán feküdt, testi erejét csaknem
teljesen felemésztette a láz, szelleme azonban töretlen maradt. Gergely ,,A
lélekről és a feltámadásról'' című írása valószínűleg a nővérével folytatott
utolsó beszélgetésének gyümölcse.
Minél
inkább közeledett az elválás órája, annál jobban ujjongott Makrina. A fekhelye
körül állók számára nyilvánvaló lett, hogy milyen isteni-szűzies szeretet izzik
benne és hajtja ahhoz, akinek szegénységében és rejtettségében szolgált.
Makrina
a fekhelyét kelet felé fordíttatta annak jeleként, hogy várja a soha többé le
nem nyugvó nap felkeltét. A jelenlevőkkel nem beszélgetett már, hanem
szüntelenül csak Istennel. Elimádkozta haldokló imáját: ,,Urunk, Te elvetted
tőlünk a halálfélelmet. Evilági életünk végét az igazi élet kezdetévé tetted.
Megmutattad nekünk a feltámadás útját, szétzúztad a pokol kapuit, és a sátánt,
akinek hatalma van a halálon, megfosztottad erejétől. Örökkévaló Istenem! Anyám
ölétől kezdve hozzád tartozom. Téged szeretett a lelkem minden erejéből. Neked
szenteltem testemet és lelkemet ifjúságomtól fogva mind a mai napig: állítsd
most mellém fényes angyalodat, hogy kézen fogva vezessen a felüdülés helyére,
ahol a felfrissülés vize folyik, a szent ősatyák ölébe. Bűneim ne kerüljenek a
szemed elé, ha bármiképpen is hibáztam természetünk gyengesége miatt szóval,
cselekedettel vagy gondolattal. Te, akinek hatalma van a földön a bűnök
megbocsátására, bocsáss meg nekem, és amikor lelkem elhagyja testemet, szeplő
nélkül jelenhessem meg színed előtt. Hiba nélkül, szeplőtelenül vedd lelkemet a
kezedbe, Neked szóló tömjénáldozatul!'' Miközben ezeket a szavakat mondta,
szemét, ajkát és szívét kereszttel jelölte meg. A láztól kiszáradt nyelve
ezután már egyetlen érthető szót sem tudott többé kimondani.
Amikor
este bevitték hozzá a világosságot, felnyitotta a szemét, belenézett a fény
ragyogásába, és megkísérelte, hogy elmondja az esti hálaimát. Hangja azonban
cserbenhagyta. Csak szívével és keze mozgásával mondta el az imádságot, és
szokás szerint a kereszt jelével fejezte be. ,,Azután mélyet lélegzett, és így
imával fejezte be az életét.''
Hogy Makrina mennyire
megvált minden tulajdonától, mutatja a következő eset is. Amikor kilehelte a
lelkét, és holttestét eligazították, Gergely fénylő fehér vászonba akarta
burkolni, és valami ékszert akart még rátenni. A szüzek karának elöljárónője,
Lampadia azonban könnyek között mondta neki: ,,A szent számára az ékszer,
amelyért fáradozott, a tiszta élet volt. Ez volt életének ünneplő ruhája, és
halálában ez most a drága halotti lepel.'' Gergely megkérdezte: ,,A hagyatékában
semmi sem található hát, amivel szebbé lehet tenni a temetést?'' -- ,,Miféle
hagyatékában? -- hangzott a viszontkérdés. Itt van mindaz, amit hátrahagyott.
Nézd hát, íme a ruhája, a fátyla és elnyűtt szandáljai! Ez volt a gazdagsága,
ez a bősége. Gazdagságának csak egy gyűjtőhelyét ismerte: a mennyei
kincseskamrát. Ott van mindene, a földön semmije sem maradt.''
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése