Évközi 15. hét szerda

Évközi   15.  hét   szerda    
Kiv 3,1-6.9-1; Mt 11,25-27
„Mózes pedig apósának Jetrónak, Mádián papjának juhait legeltette” (Kiv 3,1)

Amikor kitudódott, hogy Mózes a fáraó által kinevezett munkafelügyelővel szemben fellépett egyik zsidó férfi védelmében kint a határban, keményen megütötte, és az belehalt az ütésbe. Ezért menekülnie kellett a fáraó haragja elől. Mádiánba menekült. Amint leült egy pusztai kútnál, nem tudta szó nélkül elnézni, hogy férfi pásztorok hét lánnyal teletöltetik a kút vízével a hosszú itatókat, aztán elzavarják a lányok juhait, és saját nyájaikkal megitatják a vizet. Mózes ezt látva elzavarta a férfi-pásztorok nyájait a kúttól, megitatta a lányok birkáit, a fogyatkozó vizet pótolta is, aztán újra leült. A lányok korábban hazaértek apjuk, Jetró nyájával. Elmesélték mindennapos megaláztatásukat. Apjuknak tetszett a lovagias cselekedet, visszaküldte lányait, hogy a jó lelkű férfit hívják meg ebédre. Aztán ott is maradt Mózes. Ő legeltetett ezután a lányok helyett. Jetró Cippóra nevű lányát feleségül vette, így benősült a családba. Negyven évig tartott ez az állapot. Mózes a legeltetés mellett –ma így mondanánk -, lelkileg érlelődött. Isten vezethette, készíthette egy sokkal felelősebb újabb, életének harmadik negyven évére. Egy lelketlen egyiptomi, majd egy sereg pusztai pásztor után meg kellett védenie az immár milliós nemzetét a nagyhatalmú egyiptomi király, a tanácsosi kara, majd végül teljes hadserege ellen. Be kellett érnie hitével, hogy őt a világ legnagyobb hatalma, Ábrahám, Izsák és Jákob Istene rendelte céljai szolgálatra. Ő vezette életét eddig, és most teljesen birtokba akarja venni: a szó legszorosabb értelmében Isten szolgája lesz. Ennek a napnak a története is éppen úgy indult, mint az elmúlt negyvenszer háromszázhatvanöt nap mindegyike. Mózes felkelt, tarisznyájába rakta ennivalóját, aztán kihajtotta apósa nyáját a gyérfüvű pusztába. „Amikor behajtotta a nyájat a puszta belsejébe, eljutott Isten hegyéhez, a Hórebhez. Ekkor megjelent neki az Úr angyala, tűz lángjában egy csipkebokor közepéből. Látta ugyanis, hogy a csipkebokor lángol, de nem ég el. Erre Mózes így szólt: Odamegyek, megnézem ezt a különös látványt, miért nem ég el a csipkebokor? Amikor az Úr látta, hogy odamegy megnézni, szólította őt Isten a csipkebokor közepéből és azt mondta: Mózes, Mózes! Ő azt felelte? Itt vagyok!  Az Úr ekkor így szólt: Ne közelíts ide! Old le lábadról sarudat, mert a hely, amelyen állsz, szent föld!  Azután azt mondta: Én vagyok atyáid Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene. Mózes erre eltakarta az arcát, mert nem mert Istenre nézni”. (Kiv 3,1-6) Isten azonban rendelkezett: „Izrael fiainak kiáltása felhatolt hozzám, és láttam sanyargatásukat, amellyel az egyiptomiak nyomorgatják őket. Most tehát jöjj, hadd küldjelek a fáraóhoz, hogy kivezesd népemet, Izrael fiait, Egyiptomból. Mózes erre az felelte Istennek: Ki vagyok én, hogy a fáraóhoz menjek, és ki vezessem Izrael fiait Egyiptomból? Ő azt mondta neki: Én veled leszek! Ez legyen a jel számodra, hogy én küldtelek: miután kivezetted népemet Egyiptomból, ezen a hegyen fogtok szolgálni Istennek” (9-12)