Ferenc pápa az új nagykövetekhez: a kultúrák és vallások sokszínűsége nem a konfliktus forrása
Figyelem
A
nemzetek, a népek kulturális és vallási hagyományainak sokszínűsége nem oka a
konfliktusoknak, ahogy a fenyegetéseknek sem, amelyek a béke ellen irányulnak.
Ferenc pápa így fogalmazott csütörtökön délelőtt az Apostoli Palota
Kelemen-termében, amikor fogadta négy kontinens országaiból az új
nagyköveteket, akik bemutatták kormányuk megbízólevelét. Jemen,
Új-Zéland, Szváziföld, Azerbajdzsán, Csád, Liechtenstein és India nagykövetei
voltak jelen a pápai audiencián.
A
sokszínűség pozitív és építő szerepe
Az
országok e változatossága alkalmat adott a Szentatyának arra, hogy beszédében a
sokszínűség pozitív és építő szerepéről szóljon. A nemzetközi közösség
összetett fenyegetésekkel kell, hogy szembe nézzen a környezeti
fenntarthatóság, a társadalmi és humán ökológia terén globális
szinten. Ide tartoznak még a békét és az egyetértést érintő fenyegetések,
amelyek az erőszakos fundamentalista ideológiákból és regionális
konfliktusokból származnak, amelyek gyakran ellentétes érdekek és értékek
köntösébe burkolva jelennek meg. Fontos azonban emlékeztetni arra, hogy az
emberi család sokszínűsége önmagában nem oka a békés együttélés kihívásainak –
szögezte le a pápa. Azok a centrifugális erők, amelyek meg akarják
osztani a népeket, nem a különbségekben keresendők, hanem a kihívásokra adott
válasz leghatékonyabb módjának, a párbeszéd és a megértés útjai kialakításának
elbukásában.
A
tiszteletteljes kommunikáció elvezet az együttműködéshez a kiengesztelődés
megvalósításában
A
párbeszéd kulcsszerepet tölt be abban, hogy a sokszínűséget hiteles és
kölcsönösen előnyös módon éljük meg a globalizált társadalomban. A
tiszteletteljes kommunikáció elvezet az együttműködéshez a kiengesztelődés
megvalósításában. A szolidaritás a feltétele az igazságosság
növekedésének, illetve minden ember méltósága, jogai és törekvései tiszteletben
tartásának. A nemzetközi közösség minden intézményének
megkülönböztető jegye kell legyen a párbeszéd és az együttműködés iránti
elkötelezettség – figyelmeztetett a pápa. Országos és helyi szinten is ez
jellemezze az intézményeket, amelyek feladata a közjó keresése.
A
diplomácia művészetét és egy nemzet építésének kitartó munkáját minden
nemzedéknek újra meg kell tanulnia
A párbeszéd, a kiengesztelődés és az együttműködés
előmozdítása nem önmagától megvalósuló folyamatok. A
diplomácia művészetét és egy nemzet építésének kitartó munkáját minden
nemzedéknek újra meg kell tanulnia. Közös felelősséggel tartozunk azért, hogy a
fiatalokat ezekre az alapelvekre neveljük, amelyek a társadalmi rendet
fenntartják. Eme értékes örökség átadása nemcsak békés és
virágzó jövőt biztosít, hanem eleget tesz a nemzedékek közötti igazságosság, az
átfogó emberi fejlődés szükségleteinek is, amelyekhez mindenkinek joga van –
zárta beszédét Ferenc pápa az új szentszéki nagykövetekhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése