REGENSBURGI SZENT BERTOLD
ferences szerzetes
(1210-1272)
Regensburgban
született 1210 körül. Miután ferences lett, a szentéletű Augsburgi Dávid
misztikustól kapta a kiképzést a szerzetesi erényekben és a tudományban.
1235-37 között kezdte meg igehirdető tevékenységét. Bejárta Dél-Németországot,
Morvaországot, Csehországot, Svájc és Magyarország nagy részét is. (Hazánkban
ekkor IV. Béla király uralkodott: a tatárjárás után Bertold hatékonyan működött
közre a lelki újjáépítésben.) A német birodalomban a császári trón ekkoriban
üresedésben volt, s ez sok baj forrása lett. Bertold ilyen körülmények között
hirdette az igaz tanítást és a keresztény erkölcsöket. Életszentségével és ékesszólásával
50-60 ezer, néha 100 ezer embert tudott maga köré gyűjteni. Szószékét
leggyakrabban a szabadban állították fel. Föl tudta ébreszteni a
lelkiismeretet, s ezzel a leghatásosabb gyógyszert adta kora bajaira. Nem
csoda, hogy a történészek az egész középkori Germánia legnagyobb egyházi
szónokának tartják. Tudománya nagy volt, de beszédeiben alkalmazkodott egyszerű
hallgatóihoz. Az életből vett példákkal, szólásmódokkal, ezen kívül még hasznos
egészségügyi, földrajzi és tudományos ismeretekkel és jó tanácsokkal tudta
beszédeit érdekessé tenni: az akkori ember számára mindez újdonságszámba ment.
Közben korholt, élcelődött, elvitte Germániába Assisi és Umbria napsugaras
világát. Egyúttal diplomata és békeszerző is volt: 1253-ban a kiközösített
Bajor Ottót visszavezette a pápával való kibéküléshez, 1258-ban elérte, hogy
Boleszláv sziléziai herceg nyilvános vezeklést végezzen. IV. Orbán pápa
kérésére keresztes háborút hirdetett a muzulmánok ellen: ez volt az utolsó
keresztes háború, melyet IX. Szent Lajos francia király vezetett. 1272. dec.
14-én halt meg Regensburgban. Közel 400 beszéde maradt ránk. Szent Ferenc
rendje a boldogok között tiszteli, még ha hivatalosan nincs is boldoggá avatva.
Hevenesi Gábor írja róla a 17. század végén:
„Történt egyszer, hogy egy bizonyos bunro1 keményebben beszélt, s egy asszony, akinek a lelkiismerete megmozdult, a nagy népsokaság közepette holtan rogyott össze. Amikor a nép szólt érdekében a még prédikáló Bertoldnak, parancsszavára az asszony csodálatosan újraéledt. Bertold az eset kapcsán még jobban ostorozta a bűnöket, és szavai igen mély nyomot hagytak hallgatóiban.”
Hevenesi Gábor írja róla a 17. század végén:
„Történt egyszer, hogy egy bizonyos bunro1 keményebben beszélt, s egy asszony, akinek a lelkiismerete megmozdult, a nagy népsokaság közepette holtan rogyott össze. Amikor a nép szólt érdekében a még prédikáló Bertoldnak, parancsszavára az asszony csodálatosan újraéledt. Bertold az eset kapcsán még jobban ostorozta a bűnöket, és szavai igen mély nyomot hagytak hallgatóiban.”
Imádság:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése