Az osztrák püspökök
üzenetet tettek közzé az Anschluss 80. évfordulóján
Március 12-én az osztrák püspökök üzenetet
tettek közzé, amely a szarajevói plenáris ülésük eredményeként született meg.
Az „1918–1938–2018 – Emlék és emlékezet” címet viselő dokumentumban a 20.
század két fontos eseményéről emlékeztek meg.
Az egyik az I. világháború vége és a demokrácia
kezdete (1918), a másik pedig az Anschluss, amikor a náci Németország
bekebelezte Ausztriát (1938). Az osztrák püspökök által kiadott dokumentum
áttekinti ezeket a fontos történelmi állomásokat, újra megvizsgálva a Katolikus
Egyház szerepét ezekben az összetett és kényes helyzetekben.
A dokumentum emlékeztet, hogy az 1930-as évek
elején a helyi egyház szoros kapcsolatban állt a politikával, emiatt részese
volt az összeütközéseknek, amelyek nyomot hagytak Ausztrián, és nem tudta
hitelesen közvetíteni az evangéliumot mindenkinek, illetve nem tudott hidakat
építeni a rivális pártok között. Miután pedig a náci Németország bekebelezte az
országot, az osztrák püspökök, a politikusok, a művészek és a tudósok nagy
része, nem ismerte fel vagy nevezte meg helyesen azt, ami a megszállás után történt.
Ma is fájdalmas – fogalmaztak a dokumentumban –, hogy abban a történelmi
pillanatban, 1938 márciusában és az azt követő hét sötét évben a keresztények
és különösen is a püspökök nem szálltak határozottabban szembe a gyűlölettel,
az antiszemitizmussal, az embertelenséggel és a diktatúrával.
Az üzenet ugyanakkor
megemlékezik és elismeréssel szól azokról a személyekről, akik viszont
szembeszálltak az elnyomással, és életükkel fizettek az ellenállásukért. Az
Anschluss 80. évfordulóján az osztrák püspökök rámutattak: újra tudatára kell
ébredni a fájdalmak árán megszerzett értékeknek, mint az emberi jogok, a
demokrácia és a közjó, és meg kell őrizni a szilárd elkötelezettséget az
ellenállás iránt a mindig jelen lévő fenyegetésekkel szemben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése