Claudio Hummes bíboros: Amazónia őserdőinek pusztulása súlyos és visszafordíthatatlan károkat okoz
Amazónia őserdőinek pusztulása súlyos és valószínűleg visszafordíthatatlan károkat okoz a jövő nemzedékeinek – fogalmazott Claudio Hummes bíboros, nyugalmazott São Pauló-i érsek, a Pánamazóniai Egyházi Hálózat elnöke a SIR olasz katolikus hírügynökségnek adott, március 1-jén megjelent interjúban.
A
Pánamazóniai Egyházi Hálózat (Red Eclesial PanAmazónica – REPAM) alapítóját és
elnökét a 2019-es, Amazónia térségével foglalkozó rendkívüli püspöki szinódus
kapcsán kérdezte a hírügynökség. Claudio Hummes kiemelte, milyen fontos
gyakorlatba átültetni a Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikájában
foglaltakat.
Vészkiáltás
ez a bíboros részéről, főleg azok után, hogy a brazil legfelsőbb bíróság a
közelmúltban úgy határozott, minden állami védelmet visszavon, amely az amazóniai
őserdőre vonatkozott. „A Laudato si’ kezdetű enciklika egy
történelmi és rendkívüli dokumentum, profetikus és előremutató, nemcsak
Amazónia, de az egész világ számára – fogalmazott Hummes bíboros. – Különösen
ezekben az időkben, melyet súlyos, sürgető és globális klíma- és ökológiai
válság jellemez. Amazónia ebből a szempontból egyetemes jelentőséggel bír, és
pótolhatatlan értékeket képvisel, mint a Föld egyik tüdeje.”
A
Pánamazóniai Egyházi Hálózat a maga „magna cartájának” tekinti ezt a nagyon
fontos enciklikát. Annak érdekében, hogy megállítsák Amazónia és erőforrásainak
növekvő kizsákmányolását, Hummes bíboros szerint elsősorban tájékoztatásra van
szükség. A világ ugyanis nem kap átfogó információkat a klíma- és az ökológiai
válság súlyosságáról. „A média, az oktatás, az egyházak, a civil szervezetek
mind segíthetik a világ közvéleményének kedvező alakítását.”
A térség
másik problémája a paphiány. Az Egyház jelenléte nélkülözhetetlen, ha valóban
evangelizálni akarjuk az amazóniai népeket. A bíboros rámutatott, hogy „maguk
az őslakosok hiányolják a papok jelenlétét. De olyan papokra van szükségük,
akik az inkulturáció során
adják át a keresztény üzenetet, hogy az Egyház valóban az őslakosok egyháza
legyen.” Az Amazónia térségével foglalkozó rendkívüli püspöki szinódus ezzel a
témával is foglalkozik majd.
Hummes
bíboros álma, hogy megszülethessen és kifejlődhessen egy „őslakos egyház”,
amelyet az inkulturáció jellemez, és amit őslakos lelkipásztorok vezetnek. „A
helyi egyház hozzájárulása az egyetemes Egyház értékeihez olyan mértékben
valósul meg, amennyire az amazóniai egyháznak valóban amazóniai arca alakul ki.
Az egységben való különbözőség nélkülözhetetlen és értékes az egyetemes Egyház
számára. Ennek érdekében a Pánamazóniai Egyházi Hálózat elkötelezetten
munkálkodik a szinódus előkészítésén. Gyűléseket, tanulmányi napokat szervez és
javaslatokat dolgoz ki.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése