BOLDOG LILLI SZALVÁTOR
misszionárius vértanú
(1853-1895)
Szalvátor Lilli Olaszországban Aquilához közel, Cappadocia nevű helységben született. 17 éves korában lépett be a ferencesek közé a római tartományban. Nemsokára a Szentföldre küldték, ott végezte el teológiai tanulmányait és ott szentelték pappá 1878-ban. 1886-ban Törökország örmény-lakta területére, Marash-ba került, ott négy évig káplán, négy évig plébános volt. 1894- ben került Mugiuk-Deresibe. Törökországban, Mugiukderesiben volt misszionárius, mint a Szentföldi Kusztódia tagja s egyúttal a szórványban élő katolikusok plébánosa. Élettörténete rövid, de gazdag cselekedetekben, melyek Isten és felebarátai iránti szeretetét bizonyítják. S életének megkoronázása a vértanúság volt. Plébániája 7 más buzgó örmény hívével együtt lett vértanú, ezek egy törzshöz tartoztak, olyanhoz, mely évszázadok során megőrizte hűségét Istenhez és az Egyházhoz nehéz körülmények között. Rövid pár éves működése folyamán igyekezett a szórványban élő keresztény családokat egymáshoz közelebb vinni, megélhetésüket és vallásuk gyakorlását, a gyermekek oktatását biztosítani. Ezért tekintélyes területet vásárolt, ott három kis falut alapított, ahol a keresztény családok meg tudtak élni. Példája vonzotta híveit az Isten- és emberszeretetre, nagylelkűségre. Felkarolta a betegeket, szegényeket, kedvencei voltak a gyermekek. Nyitott volt a más vallásúak felé is szociális tevékenységével, okos tanácsaival. Hívei szerették, a muzulmánok is tisztelték. Egy pestisjárvány idején egyszerre orvos volt és pap: házról-házra járva felkereste a betegeket, orvossággal s vigasztalással segítségükre volt. Elve volt, hogy a papnak, aki hisz Istenben, nem kell félnie a veszélyektől, és szerencsétlen testvéreinek akkor is segítségére kell lennie, amikor őket rokonaik elhagyják. Amikor a keresztényüldözés megkezdődött, de még nem ért el hozzájuk, ajánlották neki, menjen biztonságosabb helyre. Azt felelte: „Nem hagyhatom el nyájamat, ha szükséges, inkább velük együtt halok meg.” S ott maradt. 1895. nov. 19-én muzulmán katonák törtek rá. Hittagadásra akarták rávenni. Felelete határozott hitvallás volt. Egyenlőre nem ölték meg, csak megsebesítették. Három nap múlva újra rájuk törtek, s Szalvátort és hét hívét elhurcolták. Kétórai menet után egy patakhoz értek. A parancsnok, még egyszer felszólította őket, tagadják meg hitüket. Szalvátor felelete az volt: Csak Krisztust ismerem el uramnak. A többiek is azt válaszolták: Megölhettek bennünket, de vallásunkat nem tagadjuk meg. A katonák először a papot szurkálták agyon bajonettel, utána hasonló módon végezték ki a többi hét keresztényt. II. János Pál 1982-ben avatta őket boldoggá.
A szentatya boldoggá avatási beszédéből:
„Ezek a vértanúk, akiket oltárra emeltünk, a lelki erősségnek és a Krisztus iránti szeretetnek példáját mutatják meg nekünk. Tanúságtételük minket is bátorságra és reményre ösztönöz. Lehetséges, még a legnehezebb körülmények között is, követni Isten törvényét és legyőzni az akadályokat, melyek a vallásos élet útjában állnak.”
Imádság:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése