Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2019. január 31., csütörtök

Évközi 3. hét csütörtök



Évközi 3. hét csütörtök


Akárcsak egy családnak, ugyanúgy az Egyháznak is szüksége van arra, hogy tagjai rendszeresen egybegyűljenek, és megerősítsék egységüket a Fővel, Krisztussal, valamint egymással. A szentmise nem csupán egy szertartás vagy baráti összejövetel, hanem vasárnapról vasárnapra itt jelenik meg az Egyház a maga igazi valóságában. Ez az az összejövetel, melyet elhagyni bűn, mert a szentmise forrás és csúcspont, ahonnan hitünk tanítása szerint kiindul, s amelyre irányul minden más tevékenység az Egyházban. Nincs, nem lehet fontosabb tennivalónk, mint leg­alább vasárnaponként részt venni a Bárány menyegzős lakomáján, melyre a keresztségben meghívást kaptunk.

Aki Krisztus ügyéért fáradozva megfosztja magát a napi háromszori étkezéstől és a nyolcórás alvástól, legfeljebb kimerül, és munkájának hatékonysága csökken, aki viszont „lelkipásztori okokból” lélektelenül hadarja el a misét és rendszeresen elhagyja a zsolozsmát, az valójában ellene dolgozik mindannak, amiért látszólag fárad. Jézus Krisztussal is előfordult, hogy annyian tódultak hozzá, hogy enni sem maradt ideje, kimerültségében képes volt a viharos tengeren hánykolódó bárkában aludni, de arról nem mondott le, hogy az éjszakát Isten imádásában töltse. Jézus szavai: „Akinek van, még kap; akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van” ebben a szövegösszefüggésben azt jelentik, hogy aki újra és újra visszatér a forráshoz és belőle él, az bővelkedni fog, míg aki elszakad a forrástól, annak élete fokozatosan kiszárad, kiüresedik.

Urunk Jézus, a hét folyamán szét vagyunk oszolva: dolgozunk, a családunkért fáradozunk, feladatokat teljesítünk. Köszönjük Neked a vasárnapi szentmisét, amikor asztalodnál egybegyűjtesz bennünket, hogy testedben és véredben részesülve a Te életed növekedjék bennünk, és egymással is mélyebb kapcsolatra jussunk. És köszönjük a szent zsolozsmát, mely mindennapjainkat, a nappal és az éjszaka egész idejét isteni jelenlétedbe vonja, s az Egyház egyetemességének, a szentek közösségének megerősítő tapasztalatával ajándékoz meg minket.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése