Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2019. január 29., kedd

Szent Ignác ereklyéinek átvitele



Szent Ignác ereklyéinek átvitele

Miután az Istenhordozó Szent Ignác főpapot Traján császár rendeletére vadállatok elé vetették, azok szétmarcangolták és felfalták testét. Csontjaiból nagyon kevés maradt meg, amiket egy urnában őriztek. Ugyancsak Traján császár uralkodása alatt az ereklyéket Rómából Antiochiába vitték, hogy a várost védelmezze, a betegeket gyógyítsa és vigasztalja egykori szellemi nyáját. Ez az első átvitel 108-ban volt. Miután a perzsák elfoglalták Antiochiát, az ereklyéket újra Rómába vitték vissza 540-ben vagy 637-ben. Jelenleg is ott nyugszanak Szent Kelemen templomában.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése