Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2019. január 30., szerda

Évközi 3. hét szerda



Évközi 3. hét szerda


Egyes evangéliumi szakaszokat annyira ismerünk, hogy szinte unjuk, amikor újra felhangzanak. Azt gondoljuk, már kimerítettük, s ránk nem vonatkozik Isten igéje. Éppen ez mutatja, mennyire nem vagyunk jó talaj. A magvetőről szóló példabeszédet szinte kívülről tudjuk, pedig az lenne a fontos, hogy belülről ismerjük, hiszen – ahogy a mai Szentleckében is olvassuk – Isten szívünkbe adta törvényeit, és az elménkbe írta. Amióta megkaptuk Krisztustól a Szentlelket, semmi mentségünk sincs, ha nézünk, de nem látunk, ha hallunk, de nem értünk.

Más szentírási helyekkel meg úgy vagyunk, hogy reggel meghallgatjuk őket, estére pedig már fel sem tudjuk idézni, mit hallottunk. A belső figyelem hiánya mutatja, hogy nem jó talajba hullott bennünk Isten igéje. Esetleg megcsodáljuk Jézus teremtő képzeletét, életszerű, kifejező hasonlatait, képeit, de talán éppen ez a pusztán esztétikai értékelés lehet az akadálya annak, hogy az ige valóban jó földbe, elég mélyre hulljon bennünk, ahol gyökeret is verhet. Márpedig a sátán mindent megtesz azért, hogy megakadályozza Isten igéjének meggyökerezését szívünkben. Igyekszik fontosabbnak és izgalmasabbnak tűnő dolgokkal bevetni szívünk földjét, hogy hely se maradjon az ige számára. Mi pedig nap nap után gyanútlanul olvassuk a Szentírást, másnapra nyugodt lelkiismerettel elfelejtjük, és elmerülünk a sok teendőben vagy a világ hívságaiban…

Urunk Jézus, a mai Evangélium fényében ugyan melyikünk mondhatná el magáról jó lelkiismerettel, hogy az ő szíve bizony jó föld, s Isten igéje meggyökerezett, kicsírázott és növekszik bensőjében, harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hozva? Add kegyelmedet, hogy őszintén beismerjük, hogy az isteni ige magvetése rendszerint útfélre, köves talajra vagy tövisek közé hullik bennünk. Segíts kérünk, hogy odaadó figyelemmel hallgassuk tanításodat, és töredelmes bűnbánatunk által legalább ez a mai ige jó talajra találjon lelkünkben.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése