Elmélkedés a Család évében VII.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
VII.



Az örök életre teremtett család.



A Teremtő nem villámszóró, ijesztő felség akart lenni, hanem családapa. Olyan, mint a sokat dolgozó földi édesapák, akik minden jót megtesznek a családjukért, mert a szülők erre vannak teremtve, és a szeretettel akarják szeretetre nevelni gyermekeiket. Saját magukkal szigorúak igazán, mert a kötelesség teljesítése az igazi nevelőerő. Ha ez a stílus nem válik be, akkor viszont jön a szigor. Isten évmilliókig ragyogtatta és rendezte a mérhetetlen csillagvilágot, hogy a teremtendő emberfaj tagjai rábámuljanak: ilyen nagy, sőt végtelen hatalom a mi Atyánk. És egy még szebbet is alkotott, ahová örökre hazavár. Azért is így teremtett mindent, hogy megtanulja a jövendő ember: „Dolgozni csak rendesen, szépen, amint csillag megy az égen, úgy érdemes”. (József Attila) Aztán kialakította a jelentéktelen méretű bolygót, a földet, hogy életet fakasszon: növények és állatok millióit tervezte és szervezte csodaszépen, hogy minden szemet-szívet gyönyörködtessen, és ízletes falatként friss ennivalót nyújtson a magasabb rendű társainak. Amikor mindez elkészült, akkor mondta ki szíve legkedvesebb gondolatát: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, hogy uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon és az egész földön, s minden csúszó-mászón, amely mozog a földön”. (Ter 1,26) De nekem, a Teremtőjének egész lélekkel engedelmeskedjék és szeressen egész lényével. Ha így éli le élete földi szakaszát, megismeri és szolgálja az igazságot, megtanulja embertestvéreit szeretni, őket igyekszik boldoggá tenni, akkor felveszem a mennybe. Ott az örök boldogságból akkora örökrészt adok neki, amennyi boldogságot ő adott másoknak a földön. Az engedelmes, szerető család a végcélba érkezik.

A bűnbeesett család

A bukott, ördöggé vált angyal ezt az üdvözülést nem tudta elviselni. Elhitette Évával, hogy Isten rászedte őket. Nemcsak Isten fogadott gyermekei lehetnének, hanem istenné válhatnának, ha a jó és rossz tudás fájának gyümölcséből ennének. Abba rejtette ugyanis az Isten ennek titkát. Hiába volt Isten atyai szeretete, Éva elhitte a csábító szavakat: evett a tiltott fáról és rávette Ádámot is. Az ember földi és örök boldogságát pillanat alatt eljátszották. Elvesztették a megszentelő kegyelmet, vele az istengyermekséget maguk és utódaik kárára. Minden utódjuk lelkét eme kegyelem nélkül teremti majd az Úr. Ez lesz az áteredő bűn. Ez a kegyelem eddig fénybe öltöztette testüket: most már meztelennek érzik magukat. Próbálják elrejteni fügefalevelekkel. Megszűnt a családi béke: a szokásos alkonyati beszélgetés elől bokrok közé bújnak, ne lássa meg őket a bűnnel megsértett Isten. Ő azonban keresi családját: „Ádám, hol vagy?” (Ter 3,9) Ádám bevallja: Elbújtam előled, mert félek tőled. Elvesztettem a fényruhámat. – Elveszett a férj lovagias szeretete is: Az asszony adta nekem a tiltott gyümölcsöt. Éva is védekezik: a kígyó csapott be engem. Talán akkor értették meg, hogy minden odavan: Isten már nem Atyjuk, egymásnak bűntársai, utódaik is a sátán alattvalói lesznek. A földi élet végén pedig nem mehetnek az örök boldogságba. Aztán így bűnhődik majd minden ember miattuk.