Elmélkedés a Család évében XII.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
XII.



Éva megszülte Káint.



Az Éden kertjéből kiebrudalt ősszülők lassan megbarátkoztak helyzetükkel. Hozzáedződtek a mostohább körülményekhez, és vállalták a munka keservesebb formáit. Élni, enni kellett. Az előző, Istennel barátságban töltött időszakból úgy tudták, hogy az Úr nem vette vissza minden ajándékát amellyel szolgálatukra rendelte az egész természetet. Madách Imre költői lelke rásejtett a szebb életbe vetett hit ébredezésébe, ezért adja Éva ajkára a vágyakozóbb sorokat: Ádám, szőlővesszőt szerzek, lugast telepítek, hogy kezdeti boldogságunk meghitt hangulatát hozza vissza nekünk ide a pusztaságba is. Talán eszükbe jutott az emberi nem boldog jövőjére adott újabb isteni áldás: „Isten megáldotta őket és azt mondta nekik az Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet! Hajtsátok azt uralmatok alá, és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és minden állaton, amely mozog a földön”. (Ter 1,28) Volt idejük gondolkodni, mit is jelenthetnek ennek az áldásnak a szavai? A mennyei Atya ezt az áldást nem vonta vissza tőlük, élt bennük, tudatukban és ösztöneikben is. Gyakorlatban még semmi előzmény nem igazította el őket. Talán gondolatban keresték értelmét az áldás szavainak: Mit jelenthet: szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet! Aztán idővel a szokott hitvesi csókok jobban összefűzték testüket. Mígnem Éva különös mozdulásokat érzett a szíve alatti testtájon, ahol mintha hízni kezdett volna. A megváltozott karcsú leányalak aztán rávezette a nagy titokra: a szíve alatt egy új élet jelentkezik. Anya vagyok. Aztán fájdalmak jelentkeztek, és megértette Isten baljós szavait: „Megsokasítom gyötrelmeidet és terhességed kínjait! Fájdalommal szülöd a gyermekeket”. (Ter 3,16) „megszülte Káint, és így szólt: Embert kaptam Istentől”. (4,1) A Káin névszó szerint ezt jelenti. Éva ujjongott, mert anya lehetett.