Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
XXIX.
Istennek nem jó „meggondolatlanul besegíteni”.
Ábrám és Sárai fellélegeztek, hogy megúszták az egyiptomi veszedelmet. Akkor még nem értették teljesen, hogy Istennek az érvényesen megkötött házasság is nagy érték, nemcsak az aranyos kisbaba. Visszatérve Kánaánba, meddő évek jártak felettük. Ábrám is nyugtalankodott, Sárát pedig nagyon megtörte az évek múlása. Ő már négyezer éve ráébredt, hogy az asszonyok szépségét nem a megszült gyerekek rabolják el, hanem éppen az anyaság nélküli évek. Ráadásul ott élt mellettük a ragyogóan fiatal egyiptomi rabszolgalány, Hágár. Ahányszor elébe került, egyre fakóbb tekintettel látta meg benne a fenyegető veszedelmet. Végül érdekes terve támadt. Szóba is hozta Ábrámnak: Isten megígérte, hogy gyermekkel ajándékoz meg minket. Én már biztosan nem tudok szülni. Van azonban egy bevett szokás, hogy ha a törvényes feleség nem tud szülni, akkor a rabszolganője lehet a férje mellékfelesége. Ha aztán szülni kezd, beül úrnője ölébe, és a babát neki szüli meg. Így aztán meglesz a nagy örömünk. A tervnek Hágár is nagyon megörült. Amikor azonban alakján meglátszott, hogy anya lett, elfeledte, hogy ő csak pótmegoldás, és kezdte lekezelni asszonyát. Ezt viszont Sárai nem tűrte el. Rosszul bánt Hágárral, aki aztán megszökött a házból. A pusztában bolyongva Isten angyala talált rá, és küldte vissza Sárához. Meg is ígérte, hogy fiút szül majd, akit Izmaelnek kell elneveznie, és igen nagy nép őse válik belőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése