Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2013. július 15., hétfő

A MENNYEI ATYA SZÓL IV.



A MENNYEI ATYA SZÓL

Ötödik rész

Mennyei Atyánk személyes kapcsolatot akar teremteni velünk, emberekkel: „Óhajtom tehát, hogy az ember gyakran gondoljon arra, hogy személyesen jelen vagyok ott, ahol ő van. S hogy egyáltalán élni sem tudna, ha nem lennék mindig vele. Hitetlensége ellenére is mindig vele maradok. (19) Istennek az a terve, hogy megváltoztatja az embereknek a hozzá való viszonyát. A történelem során alig gondoltak az emberek arra, hogy Istennek nem tehertétel a hozzá való ragaszkodásunk, hanem öröme telik benne. „Nagy bizalmat várok el az emberektől irántam, Mennyei Atyjuk iránt. Szeretném, ha valóban családi kötelék s gyöngéd szeretet lenne köztem s köztetek. Ne éljetek vissza végtelen jóságommal.” Az Atyának tetsző dolog, ha az ember bizalmasan kérni meri az adományait: „Ismerem szükségleteiteket, szívetek minden vágyát. Mennyire hálás és boldog volnék, ha mindig hozzám jönnétek, hogy bizalmasan közöljétek velem szükségteteiteket. Legyetek irántam olyan bizalommal, mint egy gyermek az apja iránt. Hogy tagadhatnék meg tőletek bármit is, ha tőlem kéritek? Még ha nem is láttok engem, vajon nem tapasztaljátok-e az események által, amelyek bennetek végbemennek és körülöttetek történnek, hogy egészen közel vagyok hozzátok?” Péter apostol levelét olyan keresztényekhez írta, akik személyesen nem ismerték Jézust, ennek ellenére hisznek benne. „Hitetek próbája a romlandó aranynál – melyet tűz által próbálnak meg -, sokkal értékesebbnek bizonyuljon dicséretetekre, dicsőségetekre és tisztességetekre Jézus Krisztus megjelenésekor, akit bár nem láttatok, szerettek; akiben, bár most sem látjátok, hisztek; s mivel hisztek, örvendezni fogtok kimondhatatlan és megdicsőült örömmel, elérve hitetek célját, lelketek üdvösségét.” (1Pét 1,7-9) Az Atya ugyanezt kívánja magával kapcsolatban: „Mily érdemszerző lesz majd számotokra, hogy hittetek Bennem, anélkül hogy láttatok volna engem. Most, bár ti nem láttok– ezen egyetlen személy kivételével, akinek ezt az üzenetet adom-, mégis személyesen jelen vagyok köztetek azáltal, hogy szólok hozzátok. Választottamban, akihez szólok, mindnyájatokat látom és mindenkihez szólok külön-külön és együttvéve, úgy szeretlek benneteket, mintha ti is látnátok.” Minden emberhez közel vagyok „Óhajtom tehát, hogy az emberek megismerjenek és érezzék, mily közel vagyok mindnyájukhoz. Emberek, ismerjétek fel, hogy az emberiség egyetlen reménysége szeretnék lenni! Talán nem vagyok-e az már most is? Remény nélkül elveszne az ember. De szükséges, hogy olyannak ismerjetek meg, amilyen vagyok. Akkor béke, bizalom és szeretet hatol majd be szívetekbe, és élő kapcsolatba hoz benneteket Velem, az Atyával, Ég és Föld Urával.”Hazánknak is egyetlen reménye a Mennyei Atya. Már most is! Nekünk, magyaroknak még látszólag sincs senki földi jóakarónk, sem rokon nép, sem jó szomszéd. Fiát és az ő édesanyját is kimondhatatlan szeretete jeléül nekünk ajándékozta. Az Atya eddigi ábrázolásai nem szolgálták kellően az Atya célját. Dániel prófétának úgy jelenik meg, mint Ősöreg, de ezzel csak azt fejezte ki, hogy minden más létezőt megelőz létével. Isten kívül áll a világon, időtlen, örök-ifjú. Az emberek nem érzik magukhoz közelinek. Ezért üzeni: „Ne gondoljátok, hogy olyan félelmetes öregember vagyok, amilyennek az emberek képeiken és könyveikben ábrázolni szoktak. Nem, ez nem így van! Sem fiatalabb, sem idősebb nem vagyok Szent Fiamnál és Szentlelkemnél. Azért azt szeretném, hogy mindenki – a kisgyermekektől az idősekig - családiasan Atyának szólítson engem”. (19)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése