Évközi 15 hét péntek
Kiv 11, 10-12. 14; Mt 12, 1-8
„Az Emberfia ura a szombatnak”
Az erkölcsi normákat Isten jelölte ki az ember teremtésekor, és azt mindenkinek el kell fogadnia. Ezek a normák a világ erkölcsi rendjének az alapjai. Mindig akadtak és akadnak ma is olyanok, akik ezeket a normákat szeretnék megváltoztatni, mert önmagukat óhajtanák az erkölcsi rend meghatározóinak beállítani, vagy egyszerűen csak a saját kétes, vagy kimondottan bűnös ügyleteiket próbálják fehérre mosni. Isten minden emberről gondoskodik. Megfelelő anyagi alapokat biztosít a boldog élethez, akár úgy, hogy a jómódú embereket kötelezi javaik megosztására. Ezért parancsolta meg az Ószövetség idején, hogy a család magántulajdonát örökáron megvenni nem lehet. A pénz szűkében szenvedő család eladhatja vagyonát vagy annak egy részét, de csak az ötven évente visszatérő ünnepi évig. Akkor vissza kellett állítani az eredeti állapotot. Ha pedig sors üldözte szegény emberről volt szó, akkor igénybe vehette a gazdagok mindennapos vendégszeretetét. A jómódúak asztalán ott kellett állnia egy terítéknek, ami a település szegényéé volt, ha igényelte azt valaki. Isten kötelezett minden birtoktulajdonost, hogy aratáskor, szüret alkalmával gondoljon a szegényekre. Nem volt szabad a lehullott gabonakalászokat fölszedni a tarlóról, vagy a leesett szőlőszemeket, esetleg fürtöket sem. Ezek a szegények tulajdona lettek. Jó ízlésű gazdák készakarva dobtak is le a termésből. Ugyancsak ilyen célt is szolgált a szombati pihenőnap. Istennek, családnak, pihenésnek, emberi kapcsolatok ápolásának kellett szentelni ezt a napot. Ezt persze biztosítani kellett a pihenést a szolgának, rabszolgának és az igavonó baromnak is. A pihenőnapon Isten a célt szolgáltatta, azt kellett bűn terhe alatt biztosítani. Az Isten dolgában is szerettek volna egyesek kontárkodni. Magát az alaprendelkezést érinteni nem merték, de megszorításokat, másokat sújtó rész-rendelkezéseket szívesen alkalmaztak. Ilyen volt a mai evangéliumban szereplő szombati kalász-szedés esete is. Az aratást tiltotta az Úr, mert az nagyon nehéz testi munka volt. A vezetőréteg aztán kimunkálta a megszorításokat: hány lépést szabad megtenni szombaton, beteget kezelni, gyógyítani tilos, a betegágyat, azaz egy ember számára fekhelynek elegendő gyékényszőnyeget cipelni nem szabad. Ezeket az írástudók és farizeusok által kitalált korlátozásokat kifogásolta Jézus: „Súlyos és elviselhetetlen terheket kötöznek össze és raknak az emberek vállaira, de ők maguk egy ujjukkal sem mozdítják meg azokat. Minden tettüket azért teszik, hogy lássák őket az emberek” (Mt 23, 4-5), vagyis ők is látszódjanak valaminek. Ez a szeretet és igazságalap-parancsoknak mond ellent. Jézus, aki Isten országát nyitotta meg nekünk, elítélt minden ilyen kísérletet. Érthető a sátán erőlködése, hogy az igazság és szeretet országa helyett a maga hazugság és gyűlöletvilágát igyekszik megvalósítani, és ennek kimunkálásához, több milliárd ember tönkretételéhez jól megfizeti a földi segédcsapatait.
Kiv 11, 10-12. 14; Mt 12, 1-8
„Az Emberfia ura a szombatnak”
Az erkölcsi normákat Isten jelölte ki az ember teremtésekor, és azt mindenkinek el kell fogadnia. Ezek a normák a világ erkölcsi rendjének az alapjai. Mindig akadtak és akadnak ma is olyanok, akik ezeket a normákat szeretnék megváltoztatni, mert önmagukat óhajtanák az erkölcsi rend meghatározóinak beállítani, vagy egyszerűen csak a saját kétes, vagy kimondottan bűnös ügyleteiket próbálják fehérre mosni. Isten minden emberről gondoskodik. Megfelelő anyagi alapokat biztosít a boldog élethez, akár úgy, hogy a jómódú embereket kötelezi javaik megosztására. Ezért parancsolta meg az Ószövetség idején, hogy a család magántulajdonát örökáron megvenni nem lehet. A pénz szűkében szenvedő család eladhatja vagyonát vagy annak egy részét, de csak az ötven évente visszatérő ünnepi évig. Akkor vissza kellett állítani az eredeti állapotot. Ha pedig sors üldözte szegény emberről volt szó, akkor igénybe vehette a gazdagok mindennapos vendégszeretetét. A jómódúak asztalán ott kellett állnia egy terítéknek, ami a település szegényéé volt, ha igényelte azt valaki. Isten kötelezett minden birtoktulajdonost, hogy aratáskor, szüret alkalmával gondoljon a szegényekre. Nem volt szabad a lehullott gabonakalászokat fölszedni a tarlóról, vagy a leesett szőlőszemeket, esetleg fürtöket sem. Ezek a szegények tulajdona lettek. Jó ízlésű gazdák készakarva dobtak is le a termésből. Ugyancsak ilyen célt is szolgált a szombati pihenőnap. Istennek, családnak, pihenésnek, emberi kapcsolatok ápolásának kellett szentelni ezt a napot. Ezt persze biztosítani kellett a pihenést a szolgának, rabszolgának és az igavonó baromnak is. A pihenőnapon Isten a célt szolgáltatta, azt kellett bűn terhe alatt biztosítani. Az Isten dolgában is szerettek volna egyesek kontárkodni. Magát az alaprendelkezést érinteni nem merték, de megszorításokat, másokat sújtó rész-rendelkezéseket szívesen alkalmaztak. Ilyen volt a mai evangéliumban szereplő szombati kalász-szedés esete is. Az aratást tiltotta az Úr, mert az nagyon nehéz testi munka volt. A vezetőréteg aztán kimunkálta a megszorításokat: hány lépést szabad megtenni szombaton, beteget kezelni, gyógyítani tilos, a betegágyat, azaz egy ember számára fekhelynek elegendő gyékényszőnyeget cipelni nem szabad. Ezeket az írástudók és farizeusok által kitalált korlátozásokat kifogásolta Jézus: „Súlyos és elviselhetetlen terheket kötöznek össze és raknak az emberek vállaira, de ők maguk egy ujjukkal sem mozdítják meg azokat. Minden tettüket azért teszik, hogy lássák őket az emberek” (Mt 23, 4-5), vagyis ők is látszódjanak valaminek. Ez a szeretet és igazságalap-parancsoknak mond ellent. Jézus, aki Isten országát nyitotta meg nekünk, elítélt minden ilyen kísérletet. Érthető a sátán erőlködése, hogy az igazság és szeretet országa helyett a maga hazugság és gyűlöletvilágát igyekszik megvalósítani, és ennek kimunkálásához, több milliárd ember tönkretételéhez jól megfizeti a földi segédcsapatait.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése