Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2013. július 15., hétfő

Évközi 15 hét hétfő



Évközi 15 hét hétfő

Kiv 1, 8-14. 22; Mt 10, 34-11, 1

„Aki befogad titeket, engem fogad be”

Jézus sok mostani kérdésünkre ad választ. Az emberiség nagy része nyomorog, a milliárdosok rabszolgának szánják a kisemmizett szegényt, a családok széthullanak. Mi az oka ennek a sok bajnak?
Isten a sátántól Jézus halála árán vette vissza az embereket. Aki azonban nem akarja elfogadni Jézust megváltónak, az élet és halál urának, mindenek bírájának, egy szóval abszolút Urunknak, az automatikusan átáll a sátán oldalára. Közbülső hatalom, semleges zóna nincs. „Ne gondoljátok, hogy békét hozni jöttem a földre. Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem kardot”. (34) Az embereknek itt a földön kell átgondolni: Ki az életem ura? Ha eldöntöttem, hogy Jézus nemcsak úgy általában Úr, de ténylegesen az enyém is, akkor a parancsait vállalnom kell. Ez esetleg elválaszt másoktól, akiknek nem kell Jézus, akik az akkori emberekkel együtt kiabálják: „El vele, el vele, feszítsd meg őt!” (Jn 19, 15) Aki tehát bármi okból eltaszítja Jézust földi életében, és ezt nem változtatja meg, ne számítson a másvilágon üdvösségre. Ez a választás olyan fontos, hogy családtag, jó barát elvesztését is vállalni kell érte: „Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a lányt anyjával, és a menyet anyósával: saját házanépe lesz az ember ellensége”.(35) Természetesen vannak olyan kemény szembesülések, amelyek látszólag Isten parancsát is sértik. A negyedik parancsban az Úr kiemelten elrendeli, még a hosszú élet ígéretét is melléje fűzi: „Apádat és anyádat tiszteljed!” Itt pedig Jézus mintha ellentéteset parancsolna: „Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, nem méltó hozzám. Aki jobban szereti fiát vagy lányát, mint engem, nem méltó hozzám” (37) persze itt semmiféle ellentét nincs a parancsok között, mert alaptörvény, a legfőbb parancs azt hangsúlyozza: Szeresd Istent mindennél és mindenkinél jobban. Viszont Jézus komoly feladatot is említ, a szenvedések vállalását érette: „Aki nem veszi föl keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám”. (38) Itt egész életre szóló feladatról van szó. Hiszen az emberéletnek legfontosabb értéke a szabad akarat. Elvileg azt tesszük, amit mi jónak látunk. Viszont Jézus megtanított arra, hogy neki is, nekünk is, mindig a mennyei Atya akaratát kell kutatnunk és hűségesen teljesítenünk. Nagyon furcsának tűnik a következő jézusi megállapítás: „Aki megtalálta életét, elveszíti azt, és aki elvesztette az életét énértem, megtalálja azt”. (39) Jézus, ami nyelvünket idézi. Nézzük és hallgassuk a fiatalokat: ezt hangoztatják: én nem tanulni, nem dolgozni, nem nélkülözni, nem szenvedni, nem szolgálni akarok, hanem ÉLNI! Vagyis élvezni akarom, amit Isten megteremtett, megőrzött nekem évmilliók alatt. Ez az élet! Ez talán jó volt katonatoborzónak: „a jó lovas katonának de jól vagyon dolga.Eszik-iszik a sátorban semmire, sincs gondja. Szép élet, de víg élet,soha jobb nem lehet: Csak az jöjjön katonának, aki ilyet szeret”(Verbunkos) A katonát is megszorongatják néha gyakorlattal, időnként háborúval is.Aki viszont vállalja a korának megfelelő jézusi munkát, az megnyeri az örök életet, de rendszerint a becsület jutalmát is. Gondolkodjunk el ezeken a jézusi üzeneteken! A mai emberek becsapott seregeit látva, de az Úr kegyelmével sok tapasztalatot is összegyűjtve, igazolva látjuk a Megváltó üzeneteit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése