Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2013. július 14., vasárnap

Ferences Világi Rendi Nővérek örökfogadalom tétele



Bánk Atya szentbeszéde 2013.07.13.-án Nagyatádon, amikor a Ferences Világi Rendi Nővérek Szentmise keretében örökfogadalmat tettek.

Kedves Fogadalmazó Húgaim!

Az Anyaszentegyház a mai szentmisére többek között ezt üzeni nektek, ferences világi rendieknek, akik ma akarjátok elkötelezni magatokat Isten különös szolgálatára: „Úgy-e, két verebet adnak egy filléren? S Atyátok tudta nélkül egy sem esik le a földre. Nektek minden szál hajatokat számon tartják. Ne féljetek hát! Sokkal többet értek a verebeknél. Azokat, akik megvallanak engem az emberek előtt, én is megvallom majd mennyei Atyám előtt. De aki megtagad az emberek előtt, azt én is megtagadom mennyei Atyám előtt”. (Mt 10,29-33) Amikor megkeresztelkedtetek, a mennyei Atya megadta nektek, Jézus kereszthalálának érdemeiért a megszentelő kegyelmet. Ezzel az Atya fogadott gyermekei és Jézus fogadott testvérkéi lettetek. Nektek is szólt az Úr üzenete kétezer éve: „Fölmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez.” (Jn 20,17b) Ezt pedig megerősítette maga az Atya is, amikor rendalapítónkat, Assisi Szent Ferencet apja kitagadta a családjából. Ferenc így fogalmazta meg új és örök hová-tartozását: „Eddig téged mondtalak, Pietro di Bernardone apámnak, mostantól egy Atyám van, akit így szólíthatok: „Atyám, aki a mennyekben vagy” Az Atya a belső elfogadás nyomatékául 1932.júl.1-én ezt üzente minden embernek és nektek: „Eljött az én órám! Kell, hogy az emberek megismerjenek, szeressenek és tiszteljenek, hogy miután megteremtettem őket, az Atyjuk lehessek, majd Megváltójuk és örök boldogságuk tárgya” (Az Atya szól gyermekeihez,31) Örök fogadalmatok tárgya legyen: Köszönjük, Atyánk! Hirdetjük mindenkinek: Aki hisz, örömmel teljék el, aki pedig ellene szónokol, változzék meg, és tanulja meg: nemcsak hogy van Isten, de mi is Atyánknak szólíthatjuk, ha tiszta szívvel fordulunk hozzá. Kedves fogadalomtevők! Rendalapító Atyánk egy alkalommal nagyon keservesen sírt. Kérdezték őt: Miért sírsz? „Sírok, mert a Szeretetet nem szeretik”. Ősi megyénk, Somogy, a tatárjárás után itt kezdett éledezni. Segesden élt néhány éves koráig a nemzetmentő áldozat, Árpádházi Szent Margit. Édesapja, IV. Béla király Segesdről irányította az újjáépítést néhány évig. A hívő és vezeklő ferencesek, köztük Páter Hajnal Zénó vértanú nagyatádi plébános, a segesdi Harmadik rendiek,köztük Édesanyám,meghaltak.A Mennyei Atya induljon diadalútra általatok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése