A Mennyei Atya szól gyermekeihez
harmadik rész
1932. július 1-én kezdődött el az Atyaisten „Üzenet”-ének első epizódja. A látnok, Eugénia anya így ír erről a csodálatos élményéről: „Elérkezett végül a mennyei Atya ígéretének örökre áldott napja és közel, nagyon közel érzem magam Atyám és minden ember Atyjának eljöveteléhez” (21. old.) Aki nem tudja bérmálásra készülődő tanítványainak érthető módon elmagyarázni, hogy „a bérmálás az a szentség, amelyben a Szentlélek lelkünkbe száll, megvilágosítja értelmünket, megerősíti akaratunkat, hogy a hitünket állhatatosan valljuk, és hitünk szerint éljünk”, az kapkodhatja a fejét rosszul felkészített tanítványaival együtt. A Szentlélek ugyanis előbb is ott volt a testükben és lelkükben is, mert Isten teljes lényegével, mindhárom Személyében mindenütt ott van, tehát itt, a szentség megfogalmazásában „az eljövetele” azt jelenti, hogy most a Szentlélek olyat kezd tenni, amit ott eddig nem tett. A másik két Isteni Személy is ott volt eddig is, ott is maradnak ezután is, de a bérmálásban kapott kegyelmeket Jézus már kiérdemelte halálával és feltámadásával, és ezeket a kegyelmeket Atyjával együtt a Szentlélekre bízta, hogy megfelelő előkészület után adja, meg és majd adja folyamatosan mindhalálig a kiválasztottaknak. Az Atya eljövetelére ugyanez áll, csak nem szentség, Jézus által rendelt kegyelemeszköz közvetíti Eugéniának, hanem az Atya saját maga teljesíti a látogatásra tett ígéretét.„Végül éneket kezdek hallani. Angyalok jönnek, és bejelentik nekem ezt a boldog érkezést! Énekeik annyira szépek voltak, hogy elhatároztam, leírom azokat, mihelyt csak lehetséges”. Az angyalok valóban odajöttek, mert szabadon mozognak ugyan, de csak azon az egy helyen vannak abban az időben. Állandó helyük a mennyország, hiszen Isten udvartartásához tartoznak. Úgy, mint amikor az Isteni Kisded Betlehemben megszületett: „Egyszer csak ott állt előttük (a pásztorok előtt) az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek”… „Hirtelen mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent ezekkel a szavakkal: Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakarat embereinek!” Ezután az angyalok visszatértek a mennybe. „Ez a harmónia (az angyali ének) egy pillanatig megszűnt és megjelent a választottak kísérete, a keruboké és szeráfoké, Teremtő Istenünkkel és Atyánkkal” Izajás írta Kr.e. a VIII. század közepén: „Abban az esztendőben, amikor meghalt Uzija király, láttam az Urat. Magas és fenséges királyi széken ült és uszálya betöltötte a templomot. Szeráfok lebegtek fölötte: mindegyiknek hat-hat szárnya volt. Kettővel befödték arcukat, kettővel befödték lábukat s kettővel lebegtek. És harsány hangon mondogatták egymásnak: Szent, szent,szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet”. (Iz 6,1-3) Mit látott Istenből? Amikor Izajás látomását fontolgatjuk, gondoljunk arra a sokféle fényre, ami jelzi jelenlétét ószövetségi szent népe számára. Izajás prófétatársa Habakuk, akit kis prófétaként emlegetnek a tudósok, imádkozik Istenhez, hogy segítse meg veszélyben forgó népét. A káldeusok hatalmas hadserege támadja a zsidókat, mint a forró keleti szél. „Uram, híred eljutott hozzám. Uram, tetteid megrendítettek; a mi időnkben is vidd őket végbe, a mi időnkben is add őket tudtul! Haragodban is gondolj az irgalomra! Közeledik az Isten Támán felől, (délről), és Fárán hegyéről a Szent. Dicsősége elborítja az egeket, méltósága betölti a földet. Ragyogása olyan, mint a napfény, kezéből sugarak törnek elő, abban van ereje. Előtte pestis jár, a nyomában láz halad. Megrendíti a földet, ha feláll, megrémíti a népeket, ha körülnéz. Leomlanak az időtlen hegyek, összedőlnek az örök halmok: az ő útjai ősidőktől fogva”(Hab 3,2-6)
harmadik rész
1932. július 1-én kezdődött el az Atyaisten „Üzenet”-ének első epizódja. A látnok, Eugénia anya így ír erről a csodálatos élményéről: „Elérkezett végül a mennyei Atya ígéretének örökre áldott napja és közel, nagyon közel érzem magam Atyám és minden ember Atyjának eljöveteléhez” (21. old.) Aki nem tudja bérmálásra készülődő tanítványainak érthető módon elmagyarázni, hogy „a bérmálás az a szentség, amelyben a Szentlélek lelkünkbe száll, megvilágosítja értelmünket, megerősíti akaratunkat, hogy a hitünket állhatatosan valljuk, és hitünk szerint éljünk”, az kapkodhatja a fejét rosszul felkészített tanítványaival együtt. A Szentlélek ugyanis előbb is ott volt a testükben és lelkükben is, mert Isten teljes lényegével, mindhárom Személyében mindenütt ott van, tehát itt, a szentség megfogalmazásában „az eljövetele” azt jelenti, hogy most a Szentlélek olyat kezd tenni, amit ott eddig nem tett. A másik két Isteni Személy is ott volt eddig is, ott is maradnak ezután is, de a bérmálásban kapott kegyelmeket Jézus már kiérdemelte halálával és feltámadásával, és ezeket a kegyelmeket Atyjával együtt a Szentlélekre bízta, hogy megfelelő előkészület után adja, meg és majd adja folyamatosan mindhalálig a kiválasztottaknak. Az Atya eljövetelére ugyanez áll, csak nem szentség, Jézus által rendelt kegyelemeszköz közvetíti Eugéniának, hanem az Atya saját maga teljesíti a látogatásra tett ígéretét.„Végül éneket kezdek hallani. Angyalok jönnek, és bejelentik nekem ezt a boldog érkezést! Énekeik annyira szépek voltak, hogy elhatároztam, leírom azokat, mihelyt csak lehetséges”. Az angyalok valóban odajöttek, mert szabadon mozognak ugyan, de csak azon az egy helyen vannak abban az időben. Állandó helyük a mennyország, hiszen Isten udvartartásához tartoznak. Úgy, mint amikor az Isteni Kisded Betlehemben megszületett: „Egyszer csak ott állt előttük (a pásztorok előtt) az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek”… „Hirtelen mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent ezekkel a szavakkal: Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakarat embereinek!” Ezután az angyalok visszatértek a mennybe. „Ez a harmónia (az angyali ének) egy pillanatig megszűnt és megjelent a választottak kísérete, a keruboké és szeráfoké, Teremtő Istenünkkel és Atyánkkal” Izajás írta Kr.e. a VIII. század közepén: „Abban az esztendőben, amikor meghalt Uzija király, láttam az Urat. Magas és fenséges királyi széken ült és uszálya betöltötte a templomot. Szeráfok lebegtek fölötte: mindegyiknek hat-hat szárnya volt. Kettővel befödték arcukat, kettővel befödték lábukat s kettővel lebegtek. És harsány hangon mondogatták egymásnak: Szent, szent,szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet”. (Iz 6,1-3) Mit látott Istenből? Amikor Izajás látomását fontolgatjuk, gondoljunk arra a sokféle fényre, ami jelzi jelenlétét ószövetségi szent népe számára. Izajás prófétatársa Habakuk, akit kis prófétaként emlegetnek a tudósok, imádkozik Istenhez, hogy segítse meg veszélyben forgó népét. A káldeusok hatalmas hadserege támadja a zsidókat, mint a forró keleti szél. „Uram, híred eljutott hozzám. Uram, tetteid megrendítettek; a mi időnkben is vidd őket végbe, a mi időnkben is add őket tudtul! Haragodban is gondolj az irgalomra! Közeledik az Isten Támán felől, (délről), és Fárán hegyéről a Szent. Dicsősége elborítja az egeket, méltósága betölti a földet. Ragyogása olyan, mint a napfény, kezéből sugarak törnek elő, abban van ereje. Előtte pestis jár, a nyomában láz halad. Megrendíti a földet, ha feláll, megrémíti a népeket, ha körülnéz. Leomlanak az időtlen hegyek, összedőlnek az örök halmok: az ő útjai ősidőktől fogva”(Hab 3,2-6)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése