A Mennyei Atya szól gyermekeihez
elmélkedés ötödik rész
Azért jövök, hogy elűzzem azt a túlzott félelmet, amellyel teremtményeim Énirántam viseltetnek és hogy megértessem velük: abban lelem örömömet, hogy gyermekeim, vagyis az egész mostani és eljövendő emberiség megismerjenek és szeressenek Engem. Reménységet jöttem hozni az embereknek és nemzeteknek. Hányan, de hányan már rég elveszítették azt! Ez a reménység majd békében és biztonságban élteti őket, üdvösségükön munkálkodva. Jövök, hogy olyannak ismertessem meg magam, amilyen vagyok. Irántam való szeretetükkel egy időben növekedjék az emberek az iránti bizalma, hogy csak egyetlen gondom van: őrködni minden ember fölött és úgy szeretni őket, mint gyermekeimet”. (Az Atya szól gyermekeihez, 22-23. old) Eugénia Anyának angyalok jelentették be az Atya érkezését és a mennyei ragyogás fő szolgálattevőivel egyszerre lépett be hozzá a világ Ura. Majd eltűnt a mennyei küldöttség, és az Atya letette koronáját, szívére ölelte a földgömböt, és leült jövendő követe mellé, aki látta az Atyát mennyei fénnyel, főangyalok kíséretével. Az Atya bejelentése szerint elrejti végtelen méltóságát, hogy a szegény földlakók a földöntúli dicsőség előtt élve maradhassanak. A bibliai történetek segítségével megpróbálom érzékeltetni, hogy a kiválasztottak Isten kegyelmeinek élvezetében meddig jutottak el az istenlátás terén. Mózes az Ószövetség rendkívüli alakja volt. Isten egyszerű zsidó családból választotta ki. Körülbelül ezerháromszáz évvel Jézus születése előtt olyan időszakban született, amikor a fáraó minden megszülető zsidó fiút meg akart öletni. Isten megmentette: édesanyja nem engedte a Nílusba dobni. A fáraó lánya talált rá kis gyékénykosárkában a folyó sása között. Fiává fogadta és negyven éves koráig iskoláztatta. Akkori szinten tudós volt. Később zsidók segítése miatt menekülnie kellett ki a pusztába. Negyven évig birkákat legeltetett. Egy alkalommal a távolban észrevett egy égő csipkerózsa-bokrot, amely nagy lánggal égett és nem hamvadt el. Tudós esze okot keresett: Miért? Oda ballagott, majd hirtelen emberi hang szólt rá keményen: „Mózes! Ne közelíts ide! Vedd le a sarudat, mert a hely, ahol állasz, szent föld. Azután így folytatta: Én vagyok az Isten, atyáid Istene: Ábrahám, Izsák és Jákob Istene. Erre Mózes eltakarta arcát, mert félt Istenre tekinteni”.(Kiv 3,4-6) „Az Úr pedig így szólt: Láttam Egyiptomban élő népem nyomorúságát, és hallottam a munkafelügyelőkre vonatkozó panaszát. Igen, ismerem szenvedését. Azért szálltam le, hogy kiszabadítsam az egyiptomiak hatalmából. és hogy kivezessem arról a földről egy szép, tágas országba. Ezért menj, elküldelek a fáraóhoz, hogy népemet, Izrael fiait kivezesd Egyiptomból”. (6-10) Isten pedig tíz csapással sújtotta a fáraót és országát, mert nem engedelmeskedett neki. A tízedik volt a legfájdalmasabb, az egyiptomi családok minden elsőszülöttét elragadta a halál. Aztán kimenekültek az országból. „Az Úr nappal felhőoszlopban haladt előttük, hogy mutassa az utat,éjjel pedig tűzoszlopban, hogy világítson nekik. Így éjjel-nappal vonulhattak. Nappal sohasem tűnt el a felhőoszlop a nép elől, s éjjel sem a tűzoszlop”. (13,21-22) Amikor már a Sínai hegy alá érkeztek, fel kellett a népnek készülnie az Istennel való találkozásra: „Sűrű felhőben jövök hozzád, hogy a nép hallja, amikor veled beszélek, és így mindenkor higgyen neked”.(19,9) „Te pedig határold körül a hegyet. Aki hozzáér a hegyhez, annak meg kell halnia”.(12)
elmélkedés ötödik rész
Azért jövök, hogy elűzzem azt a túlzott félelmet, amellyel teremtményeim Énirántam viseltetnek és hogy megértessem velük: abban lelem örömömet, hogy gyermekeim, vagyis az egész mostani és eljövendő emberiség megismerjenek és szeressenek Engem. Reménységet jöttem hozni az embereknek és nemzeteknek. Hányan, de hányan már rég elveszítették azt! Ez a reménység majd békében és biztonságban élteti őket, üdvösségükön munkálkodva. Jövök, hogy olyannak ismertessem meg magam, amilyen vagyok. Irántam való szeretetükkel egy időben növekedjék az emberek az iránti bizalma, hogy csak egyetlen gondom van: őrködni minden ember fölött és úgy szeretni őket, mint gyermekeimet”. (Az Atya szól gyermekeihez, 22-23. old) Eugénia Anyának angyalok jelentették be az Atya érkezését és a mennyei ragyogás fő szolgálattevőivel egyszerre lépett be hozzá a világ Ura. Majd eltűnt a mennyei küldöttség, és az Atya letette koronáját, szívére ölelte a földgömböt, és leült jövendő követe mellé, aki látta az Atyát mennyei fénnyel, főangyalok kíséretével. Az Atya bejelentése szerint elrejti végtelen méltóságát, hogy a szegény földlakók a földöntúli dicsőség előtt élve maradhassanak. A bibliai történetek segítségével megpróbálom érzékeltetni, hogy a kiválasztottak Isten kegyelmeinek élvezetében meddig jutottak el az istenlátás terén. Mózes az Ószövetség rendkívüli alakja volt. Isten egyszerű zsidó családból választotta ki. Körülbelül ezerháromszáz évvel Jézus születése előtt olyan időszakban született, amikor a fáraó minden megszülető zsidó fiút meg akart öletni. Isten megmentette: édesanyja nem engedte a Nílusba dobni. A fáraó lánya talált rá kis gyékénykosárkában a folyó sása között. Fiává fogadta és negyven éves koráig iskoláztatta. Akkori szinten tudós volt. Később zsidók segítése miatt menekülnie kellett ki a pusztába. Negyven évig birkákat legeltetett. Egy alkalommal a távolban észrevett egy égő csipkerózsa-bokrot, amely nagy lánggal égett és nem hamvadt el. Tudós esze okot keresett: Miért? Oda ballagott, majd hirtelen emberi hang szólt rá keményen: „Mózes! Ne közelíts ide! Vedd le a sarudat, mert a hely, ahol állasz, szent föld. Azután így folytatta: Én vagyok az Isten, atyáid Istene: Ábrahám, Izsák és Jákob Istene. Erre Mózes eltakarta arcát, mert félt Istenre tekinteni”.(Kiv 3,4-6) „Az Úr pedig így szólt: Láttam Egyiptomban élő népem nyomorúságát, és hallottam a munkafelügyelőkre vonatkozó panaszát. Igen, ismerem szenvedését. Azért szálltam le, hogy kiszabadítsam az egyiptomiak hatalmából. és hogy kivezessem arról a földről egy szép, tágas országba. Ezért menj, elküldelek a fáraóhoz, hogy népemet, Izrael fiait kivezesd Egyiptomból”. (6-10) Isten pedig tíz csapással sújtotta a fáraót és országát, mert nem engedelmeskedett neki. A tízedik volt a legfájdalmasabb, az egyiptomi családok minden elsőszülöttét elragadta a halál. Aztán kimenekültek az országból. „Az Úr nappal felhőoszlopban haladt előttük, hogy mutassa az utat,éjjel pedig tűzoszlopban, hogy világítson nekik. Így éjjel-nappal vonulhattak. Nappal sohasem tűnt el a felhőoszlop a nép elől, s éjjel sem a tűzoszlop”. (13,21-22) Amikor már a Sínai hegy alá érkeztek, fel kellett a népnek készülnie az Istennel való találkozásra: „Sűrű felhőben jövök hozzád, hogy a nép hallja, amikor veled beszélek, és így mindenkor higgyen neked”.(19,9) „Te pedig határold körül a hegyet. Aki hozzáér a hegyhez, annak meg kell halnia”.(12)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése